Kata: sokan nem használják ki a keretüket - jön a határidő

Csak tízből egy főállású katás választja a magasabb, havi 75 ezer forintos kata adót, a többség az 50 ezer forintos minimális összeget preferálja. Február 25-ig van mód az idei bevallások elkészítésére a kata adóalanyok számára, melyhez a kisadózók csaknem kétharmada könyvelő segítségét veszi igénybe, derül ki egy friss felmérésből. A kutatás alapján – bár 2019-ben az éves adómentes bevételi összeghatár már 12 millió forint volt – a katásoknak csak negyede használta ki teljes keretét tavaly.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:sxc

Míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig tavaly január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában, és az eddigi trendeket figyelembe véve ma már akár 400 ezer katás vállalkozás is működhet hazánkban. A Számlázz.hu felmérése alapján látszik, hogy ez az az adónem korosztálytól függetlenül népszerű: szinte ugyanannyian veszik igénybe a húszas, harmincas, negyvenes és az ötvenes éveikben járó egyéni vállalkozók is.

Kevesen használják ki a kata keretet

Bár 2019-ben már 12 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség értékhatára, ezt a Számlázz.hu katás ügyfeleinek kevesebb, mint negyede használta ki tavaly teljes mértékben. Egyharmaduk számolt 5 és 10 millió forint közötti árbevétellel, 25 százalékuk 2 és 5 millió forint között, a megkérdezettek egyötöde pedig kevesebb, mint 2 millió forintot számlázott ki múlt évben. Érdemes persze figyelembe venni, hogy a válaszadók 35 százaléka nem főállású katás, tehát a vállalkozói lét mellett bejelentett munkaviszonnyal is rendelkeznek.

Szinte mindenki a kisebb adót választja

A főállású katások körében egyértelműen az alacsony havi kata adó örvend nagyobb népszerűségnek: tízből kilenc főállású katás 50 ezer forintot fizet havonta a Magyar Államkincstárnak. Bár minden katás vállalkozó számára rendelkezésre áll a szüneteltetés lehetősége, ezt az opciót csak a megkérdezettek 11 százaléka választotta tavaly. Közülük azonban sokaknak meggyűlt vele a baja: 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a folyamat során akadályokba ütközött.

Problémás az adminisztráció, de van megoldás

A felmérésből kiderül, hogy legtöbben rutinosan kezelik a katás vállalkozással járó feladatokat, az éves bevallással azonban a válaszadók harmadának problémája akad, ötödüket pedig kimondottan frusztrálja, hogy nincs kihez fordulniuk, ha adminisztrációval kapcsolatos kérdésük merül fel.

Itt az idei bevallás

A kata adóalanyok számára idén is február 25. az adóbevallás elkészítésének határideje, amelyet a megkérdezettek 71 százaléka könyvelő segítségével old meg. Azonban azok, akik egyedül adják be bevallásukat, javarészt az utolsó napokra hagyják az adminisztrációs feladatokat: közülük a megkérdezettek kétharmada csak a leadást megelőző egy-két hétben gondoskodik bevallásáról. Ennek ellenére szinte mindenki helyesen jár el az adóbevallás során, a több mint 1 éve katázóknak mindössze 5 százalékával fordult eddig elő, hogy adótartozása keletkezett a NAV felé az adminisztrációs teendők valamilyen mulasztása miatt.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo