Kata: 360 ezren idén is úgy adóznak, mint tavaly

A vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is.

Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint.

Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét - tette hozzá, megjegyezve, hogy utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma.

A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly.

Az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk.

Az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo