Indul a nyári diákmunka program

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,5 milliárd forintos támogatási összeggel, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: PP Archív

A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is – közölte az NGM.A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a támogatás kezdő időpontjában (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek.

Két éve 16 ezer, tavaly közel 25 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a kéthónapos program keretében. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítunk, hogy nagyjából 20 ezer diák számára biztosíthatunk munkát a nyári.

A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak pedig a járási hivatalokhoz kell benyújtani munkaerőigényüket. A diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

A diákmunkát vállalók összességében meglehetősen elégedettek a pénzkeresetet illetően, e téren iskolai osztályzatokkal mérve erős négyesre értékelték terveik megvalósulását. Ezen kívül alapvetően elégedettek még az általános munkatapasztalat-szerzéssel is. Itt olvashat további részleteket.

Pénzt kaphatnak a cégek a hallgatók foglalkoztatásáért
A hallgatókkal foglalkoztatói jogviszonyt kialakító cégek a jövőben jogosultságot szerezhetnek a szakképzési hozzájárulásra a kormányzati tervek szerint. Ennek mértéke még nem ismert. Itt olvashatja, amit már tudni lehet.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo