Hiába javul a hangulat: ennyire még nem bátrak a cégek

A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán kialakult gazdasági helyzet.

Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, melyet a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan változó árfolyam is indokolhatja, ami a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza.

A harmadik hullámra enyhén, a tavaly év végi 90-ről 84 százalékra mérséklődött azon cégek aránya, akiket valamilyen módon kedvezőtlenül érint a járvány. Ez annak köszönhető, hogy a súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket szenvedők aránya csökkenést mutat (33-ról 26 százalékra) – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb, 2021. első negyedéves eredményeiből. Ez a javulás az iparnál és a kereskedelemnél érezhető leginkább: az ipari cégek esetében 12 százalékponttal esett vissza azok aránya, akiket komoly károk értek, míg a kereskedelemben ennél is több, 16 százalékpontos javulás történt, ami arra utalhat, hogy a vásárlási kedv is erősödőben van.

Mérséklődő pénzügyi nehézségek

A járvány kitörése óta eltelt egy évben a hullámok egyre gyengébb hatást gyakorolnak a kkv-k pénzügyeire is, ugyanis a kezdeti 57-ről mostanra 48 százalékra mérséklődött azon válaszadók aránya, akiknek a járványhelyzet miatt visszaesett a 2020-as bevétele a 2019-es évihez képest. Sőt, a cégek 49 százaléka már emelkedésről számolt be vagy nem tapasztalt csökkenést. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem minden szektort érintett egyformán kedvezőtlenül a válság: amíg a szolgáltató szektorban – vélhetően a korlátozások miatt – 57 százaléknak lett kevesebb a bevétele, addig a mezőgazdaságban ugyanez a cégek közel harmadáról (29 százalék) mondható csak el.

A javuló kilátások ellenére azonban még óvatosan terveznek beruházásokat a hazai kkv-k. „A felmérés eredményeiből az látszik, hogy a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága – a korábbi, eddigi egyik legmagasabb 2019. harmadik negyedéves értékhez képest (78 százalék) – jelenleg 68 százalékon áll. Ugyanakkor a beruházási kedv már a járvány előtt is, 2018 harmadik negyedévétől kezdődően csökkenő tendenciát mutatott, amire a pandémiás helyzet csak ráerősített. Ez a felgyorsult csökkenés többek között azzal is magyarázható, hogy az értékesítési folyamatok digitalizálására, illetve az otthoni munkavégzés kialakítására fordított beszerzések mellett már nem maradt keret a további fejlesztésekre” – összegezte az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

„A mérsékelt fejlesztési kedv mellett a nehezen kiszámítható, gyorsan változó árfolyam is okot adhat a visszafogottságra. Ezt az előző időszakhoz képest 9 százalékponttal többen említették a működést hátráltató tényezőként. Elmondható, hogy jelenleg ez akadályozza leginkább a kutatásban résztvevő vállalkozások üzleti tevékenységét, mivel a válaszadók közel harmadára (27 százalék) van negatív hatással. Az érvényben lévő szigorítások fokozatos, a közeljövőben várható feloldásával vélhetően a vállalkozások is egyre bizakodóbbak lesznek, ahogy az is pozitívan hathat, ha erősödik a forint az euróhoz képest” – tette hozzá Kökény Roland.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo