Hazai pár nyerte a Manager Open debreceni regionális tornáját

A kilenc regionális versenyből valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság az elmúlt hétvégén Debrecenben folytatódott. A helyszín a nemrégen újra megnyílt Pallagi Teniszcentrum volt , amely kitűnően előkészített hat pályával várta a résztvevőket. A városon kívül – a régiós kategóriának megfelelően - Gyöngyösről, Kecskemétről és Nyíregyházáról is érkeztek üzletemberek, hogy megmérettessék magukat ebben a gyorsan fejlődő , lakosságát tekintve már második legnagyobb magyar városban.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Hámori Tamás alapító- versenyigazgató azt emelte ki, hogy a korábbi három pályás helyszínt már véglegesen „kinőtte „ a verseny sorozat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kecskemétet követő szezonzáró pesti versenyre , mindkét kategóriában,  szabadon lehet nevezni / míg tavaly a döntőre az egyes helyi versenyek legjobb négy párosai nevezhettek /. Ezt követően Szegediné Engi Anikó, a főszponzor a Budapest Bank debreceni irodájának képviselője,  köszöntötte a résztvevőket. Ezután Dürgő György versenybíró ismertette a sorsolást és a játékrendet.

Kép: Manager Open

Miután az Amatőr kategóriában - feltételezhetően  az utolsó nyári hétvége valamint a közelgő iskola kezdés miatt - nem volt elegendő nevező a versenybíróság a két kategória összevonásáról döntött és így körmérkőzés folyamán alakult ki a végleges sorrend. A versenyt a hazai pár , a Pallagi klub Real Teamjének tagja, Ádor Zsolt és Máthé Gábor nyerte veretlenül. Az előbbi már volt második az országos döntőn, míg az utóbbiról tudni kell , hogy a legnagyobb sikerét a Siketek olimpiájának megnyerésével érte el, de EB és VB győzelemmel is dicsekedhet.

A második helyet a gyöngyösi – nyíregyházi páros Ludányi Zoltán , Szabó Zoltán szerezte meg. A debreceni Molnár Ákos –Riskó Roland kettős lett a harmadik , a negyedik helyezés meg a kecskeméti vállalkozó Tóth Balázs – Fekete Zsolt összeállítású duóé lett. Az itt szerzett pontok alapján a már korábban is több versenyen indult  Ludányi Zoltán beérte az országos pontversenyben eddig vezető Hegyi Zoltánt és Lászka Milánt.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a díjakat Dürgő György, Hámori Tamás, és Balázs Dávid , a Menedzser Alapítvány kuratóriumi tagja adta át. A győztes pár- az óriási serlegen kívül – a Preciosa cseh ékszer cég ajándékát , míg a helyezettek a kisebb kupán és az érmeken kívül Chivas whiskyvel , az Extrametál által forgalmazott díszdobozban átadott svájci bicskával, Panyolai pálinkával, Béres termékekkel, a Panda Security Kft szoftverjével, a Piac & Profit ajándék csomagjával valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelekkel lettek gazdagabbak.

A versenyigazgató megköszönte a helyi szervezők , név szerint említve Dürgő Györgyöt és Popovics Miklóst , előkészítő munkáját és a lebonyolítás során kifejtett tevékenységüket. Köszönetet mondott egyúttal a további támogatóknak , nevezetesen a KPMG- nek, a Parfüm Line Kft-nek, a Viszlo Transz Kft-nek , a Foxtronnak továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A torna alkalmából az érdeklődők számára elérhetők voltak az IT Business , a Behaviour ,a BOOM valamint a Piac & Profit egyes lap példányai.

A verseny alkalmából már több résztvevő nevezett az idei Manager Open utolsó regionális állomására, a szeptember 22-én Kecskeméten megrendezendő viadalra.

A viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a rendező klub  web oldalán valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo