Hazai győzelem a XV. Manager Open nyíregyházi fordulóján

A nyolc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló idei Menedzser Teniszbajnokság második versenyének a rohamosan fejlődő Nyíregyháza volt a házigazdája. Színhelye a  MARSO Tenisz Centrum jól előkészített pályái voltak. Ezúttal az időjárás kegyeibe fogadta a szervezőket, ami a résztvevők számában is megmutatkozott. Így nemcsak a városi helyi egyesületben játszó üzletemberek közül neveztek sokan hanem a környékről így Mátészalkáról, Fehérgyarmatról és Debrecenből is érkeztek menedzserek és vállalkozók. Kedves gesztus volt a helyi klubtól , hogy magyaros reggelivel azaz egy 10 kilós erre az alkalomra sütött kenyérrel , házi disznózsírral és hagymával várták a vendégeket.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató elmondta a Manager Open kilenc év után tért vissza a nyírségi fővárosba, hiszen 2009-ben és 2010-ben már rendeztek menedzser tornát ugyanitt. Utána azonban évekig Debrecen volt a tiszántúli régió hasonló viadalának a helyszíne. Egyúttal megköszönte Poroszka Norbert , a Marso, az ország meghatározó gumiabroncs kereskedő cég egyik vezetője, a teniszklub elnöke előkészítő munkáját egyúttal színvonalas és sportszerű küzdelmeket kívánt a megjelenteknek. Ezt követően ismertetésre került a sorsolás eredménye és a játékrend.

Először a párok több csoportban –élén egy-egy kiemelt  párossal – körmérkőzés formájában mérték össze erejüket. A résztvevők között, mintegy a torna társasági jellegét erősítve,egy-egy helyi apa-fia valamint egy testvér pár is volt. Csoportgyőztesként és veretlenül került a főtáblára a gyöngyösi-nyíregyházi „ vegyes „ páros Ludányi Zoltán- Szabó Zoltán , a tavalyi pontverseny győztese továbbá a helyi Tölgyes István-Tölgyes Tamás , Balla Gábor –Szalóki Péter , Kovács Attila – Mirgay Zsolt és Varga Attila –Szabó Dániel párosok. Egy vereséggel pedig a debreceni Ádor Zsolt – Máthé Gábor a tavalyi országos döntő ezüst érmesei valamint a Támba Attila – Franczel Gábor és Alchibabi Nidál –Tóth István nyíregyházi vállalkozók jutottak a legjobb 8 közé.

A következő fordulóban a Kovács  – Mirgay  kettős meglepetésre megverte a Ludányi párost , az elődöntőben az Ádor – Máthé duó visszavágott a csoportbeli mérkőzésen elszenvedett vereségért a Varga – Szabó párnak. A döntőben a Kovács – Mirgai páros ha szoros mérkőzésen , de nyert a debreceni Ádor- Máthé kettős ellen, így ők lettek a Manager Open idei második versenyének győztesei.

A főtáblára nem jutottak sem maradtak játék nélkül , mert ők vigasz verseny keretében játszottak tovább. Ennek elődöntőjében a Barna István – Horváth Zoltán pár a Poroszka Norbert – Szabó Patrik , míg a Turi Dániel – Horváth Péter a mátészalkai Erdélyi Ferenc – Halász László kettős ellenében harcolta ki a döntőbe jutást,ahol a fiatalabb Turi páros győzedelmeskedett.

A verseny érdekes színfoltja volt a klub korábbi elnöke , az országosan ismert nagyvállalkozó dr Bige László és párja Tölgyes István  valamint a Marso gyár egyik tulajdonosa Poroszka Ottó és társa dr Juhász József meghívásos páros mérkőzése. Ezt az összecsapást majd az elődöntőket megtekintette Káplán István a klub 70-es évekbeli él játékosa.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a bajnok pár tagjai kupát és egy-egy üveg CHIVAS whiskyt nyertek, míg a helyezettek a serlegeken felül a Panda Security Kft és az Extrametal ajándék csomagját továbbá Piac & Profit éves előfizetését és a MOB évkönyvét kapták ajándékba. Ezen felül minden egyes résztvevő a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelet is kézhez kapta.

A versenyigazgató a régiós viadal befejezéseként köszönetet mondott a verseny sorozat további támogatóinak, így a KPMG-nek, a Parfüm-Line Kft-nek, a Foxtonnak, a Viszló-Trans-nak, a Béres Rt-nek, a Danubius Hotels-nek, az Auto-Licit Kft-nek, az Óramű Kft-nek és az SSP Groupnak.  Egyúttal felhívta a figyelmet , hogy a Manager Open következő állomására 2019. június 1-én a fehérvári Kiskút Tenisz klubban kerül sor.

A nap folyamán az éppen pihenő versenyzők és a látogatók belelapozhattak az ITBusiness , és a Piac & Profit üzleti magazinok aktuális példányaiba. Ez a két magazin, mint a Manager Open média partnerei on-line oldalaikon rendszeresen közlik az egyes versenyek eredményeit illetve fényképes beszámolóit.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo