Gyanúsan olcsók a kínai e-bicajok

Az EU országaiban az évente eladott 20 millió kerékpárnak immár 10 százaléka elektromos. Egyre több közöttük az igen olcsó kínai - ami mögött az európai gyártók szerint csalás, eltiltandó állami támogatás van.

Az EBMA, az európai kerékpárgyártók szövetsége az EU illetékes szerveihez fordult az ügyben, miután tavaly már 430.00 kínai elektromos kerékpár talált gazdára az Unió országaiban - mégpedig az európai versenytársakhoz képest feltűnően alacsony áron.

Kép: Pixabay

Az európai gyártók szerint idén már 800.000 kínai e-bike kerül forgalomba ilyen olcsón, s ez az árképzés csak azért lehetséges, mert a távol-keleti gyártók állami támogatást élvezve, az önköltségi ár alatt exportálnak.

Európában hisznek az elektromos autóban
Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban.
A trend annál inkább fenyegeti az európaiakat, mivel arra számítanak, hogy öt éven belül már minden negyedik eladott kerékpár elektromos lesz. Erre utal egyébként az is, milyen példátlan ütemben terjed Kínában ez az új jármű: miután korábban alig létezett, 2015-re már több,  mint 150 millió került forgalomba, miután a robbanásszerűen fejlődő autók között sok embernek új megoldást kellett keresnie, ha közlekedni akart.

Az EU már korábban eljárást indított az onnan importált kínai acéltermékek és napelemek ügyében, ahol ugyancsak versenytorzítást, illegális állami támogatáson alapuló dömping-árakat kifogásolnak. Hasonló eljárás indul most az e-bike-ok ügyében is.

(FAZ, Guardian)

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo