Feketén foglalkoztatók - ők nem jelentik be a dolgozóikat

Frissítette az adóhatóság a bejelentés nélkül foglalkoztatók listáját.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, lakcímét adószámát, természetes személy esetében az adóazonosító jelet, akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be foglalkoztatottaik munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV, a honlapján közzétett adózók adatait két év elteltével törli. Kivéve, ha a jogsértést az adózó ismét elkövette. A listából való törléshez szükséges két évet az ismételt jogsértés közzétételétől kell számítani.

Február közepén 5316 név szerepelt ebben a felsorolásban, most 5282 név szerepel a listán. 

Kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a NAV, illetve a bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül ismételten bírsággal sújtott a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt.

Az ismételt mulasztásnak számít, ha a közzétett és az előző mulasztás jogerőssé és végrehajthatóvá válása között nem telt el két év. A lista rendszeres frissítése miatt előfordulhat, hogy az előző mulasztás már nem szerepel a NAV honlapján nyilvánosságra hozott, bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listáján.

2018. január 1-je óta a NAV külön nyilvánosságra hozza a bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listáján legutóbb 375 név szerepelt, ezúttal 374.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo