Ezt is a pandémia gyorsította fel: jobban figyelnek a nagy cégek a dolgozóik fizikai és mentális egészségére

A járványhelyzet alatt is folyamatosan dübörgő gyárakban már rövidtávon is jelentkezett a munkaerőhiány, ami a piaci előrejelzések szerint a következő években is állandósulni látszik. A probléma megoldásához nagyban hozzájárulnak a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó HR szolgáltatók is, akik felé folyamatosan egyre nagyobb igényt támasztanak a munkáltatók és a munkavállalók is. A piaci tapasztalatok alapján két irány bontakozik ki a munkaerőhiány leküzdésére: a külföldiek alkalmazása, valamint a meglévő kollégák egészségügyi állapotára való odafigyelés.

Erős kezdés után hirtelen leállás: a HR piacon is mindenkit sokkolt a járvány

Számos hazai vállalkozás emlékszik vissza 2020 elejére üzlete csúcspontjaként, hisz 2019 egy rendkívül mozgalmas és jövedelmező évnek bizonyult. A hosszan tartó kedvező környezet miatt a vírus kirobbanása sokak számára egy távoli eseménynek tűnt – ezért is volt megdöbbentő az azonnali leállás több iparág számára.

„Ha visszagondolunk a 2020-as év elejére, első hallásra mindenkit sokkolt a járvány kirobbanása. Akkoriban heti több száz munkavállalót hoztunk be az országba. Januárban hallottunk először a járványról, de akkor még senki nem tudta, vagy nem akarta elképzelni azt, hogy a vírus idáig is eljöhet” – emlékszik vissza a járvány kitörésének idejére Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője.
(Fotó: Pixabay)

Sok ipari szereplőnél nem volt leállás: a határzár miatt még a legnagyobb járványhullámban is munkaerőhiány alakult ki

A turizmus és a vendéglátóipar megsínylette a helyzetet, de a termelő szektorban és például a feldolgozóiparban továbbra is nagy szükség volt a helyszíni munkaerőre. Az első nagy nehézség a határzár elrendelése után jött, hiszen így sokkal nehezebbé vált a külföldi toborzás, és nem tudták tartani a tervezett létszámbővítést, vagy pótolni a kiesett munkavállalókat. Komoly problémát jelentett továbbá az előírt védőfelszerelések (maszk, gumikesztyű, stb.) és fertőtlenítő szerek hiánya, ugyanis ezek beszerzése sokszor több hétig is eltarthatott, ami jelentősen visszavetette a munkát.

„Az első időszakban a maszk hiánycikk volt, és a megrendelt fertőtlenítőket is majdnem egy hónapos szállítással kaptunk meg.” –  tekintett vissza Mihályi Magdolna a kezdeti fennakadásokra.
Új fogalmat kellett megtanulniuk a munkáltatóknak: elindult a „karanténoztatás”

A járványhelyzet csillapodásával 2020 tavaszától a kéthetes karantén betartásával újra lehetett külföldi munkaerőt toborozni és alkalmazni. A munkavállalók karanténoztatása azonban egy merőben új tapasztalat volt a munkaerő-kölcsönző cégek számára is. A kialakult helyzet a HR szolgáltatók és a kölcsönzött munkaerőt foglalkoztató vállalkozások részéről is olyan lépéseket követelt, amelyekre addig nem volt példa. Mivel egy ilyen veszélyes helyzetben az elsődleges szempont a biztonság és a bizalom, így az egyén és a közös munka emberi része került előtérbe.

Fontos volt, hogy a külföldi munkavállalók ne érezzék veszélyben magukat és ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe a karantén ideje alatt. Ezért a HR szolgáltatóknak is nagyobb figyelmet kellett szentelniük a kapcsolattartásra, gondviselésre és az orvosi felügyeletre. Mivel a dolgozók a karantén alatt nem hagyhatták el szállásukat, így az alapvető élelmiszerek és egyéb szükségleti cikkek beszerzése is a munkaerő kölcsönzőkre hárult.

A HR szolgáltató munkája veszélyhelyzetben: napi 24 órás készültség a dolgozók jólétéért

A külföldi munkavállalók többsége alapvetően jól viszonyult a karanténoztatáshoz, amiben nagy szerepe volt a megfelelő kommunikációnak. A fizetés és ellátás mellett a dolgozók igényei már a folyamatos orvosi felügyeletre, naprakész tájékoztatásokra és az összezártság miatt kialakult konfliktusok kezelésére is kiterjedtek. Nagy felelősség hárult tehát a HR szolgáltató partnerre, akinek gyakorlatilag a nap 24 órájában készenlétben kellett állnia, hogy a munkavállalók a karanténban is megfelelő ellátásban részesüljenek. A karanténoztatás gyakorlata azonban nem várt fordulatot is hozott: a piac szereplői között akadtak olyanok is, akik visszaéltek a helyzettel és etikátlan módon halászták el a munkavállalókat az átláthatóan működő szolgáltatók elől.

„Sajnos olyan eset is előfordult, amikor több mint 40 munkavállalót beutaztattunk, két hétig kaptak szállást, ellátást, és mire letelt a karantén, reggel ott állt egy busz a ház előtt, és jobb fizetést ígérve elvitték őket tőlünk egy másik munkahelyre. Volt olyan kölcsönző cég, aki azt kommunikálta az emberek felé, hogy jöjjenek be az országba velünk, töltsék le a karantént, aztán menjenek át hozzájuk dolgozni, mert ott jobb a fizetés.” – mesélt meglepő tapasztalatairól Mihályi Magdolna.
Az nyer, aki hosszútávon is kiterjedt szolgáltatást tud nyújtani

Mivel a pandémia alapvetően átalakította a munkaerőpiacot és az igényeket, a Jobtain szakértője szerint számos olyan biztonsági intézkedés megmarad hosszú távon is, ami a betegségek terjedésének megelőzését és a transzparenciát támogatja. Ezért egy magas színvonalon működő HR szolgáltatónak olyan új szolgáltatásokat kell bevezetnie, amelyek hozzáadott értékkel bírnak a partnerek és munkavállalók számára egyaránt. Ilyen érték lehet a dolgozók orvosi ellátásának teljes körű megszervezése, ami egyrészt a munkavállaló egészségét, másrészt a munkáltató tehermentesítését szolgálja, de ide tartozik a 24 órás ügyelet, és a munkavállalók érzelmi és mentálhigiénés támogatása is.

„A karanténoztatás gyakorlata a részünkről is az átlagosnál nagyobb odafigyelést igényelt. Mikor valaki átjön Magyarországra dolgozni, azért érkezik, hogy a saját és családja megélhetését biztosítsa, és nem azért, hogy hetekig-hónapokig karanténban legyen. Kollégáink részéről sokszor nagy szükség volt a személyes kapcsolattartásra és olykor a kedélyek csillapítására, hogy munkavállalóink komfortosan érezzék magukat ilyen szempontból is.” – mondta el Mihályi Magdolna, majd a következő gondolatokkal zárt: „A helyzet szerintem már nem lesz soha olyan, mint a járvány előtt volt. Már nem hozza vissza semmi azt az időszakot, a változások itt maradnak. A jövőben a szabályok betartása és az egymásra való odafigyelés lesz az, ami mentén az élet és a munka is mehet tovább.”

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo