Enélkül nincs igazi siker? Jól járna a társadalom, ha több lenne a női vállalkozó

Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben.

Holott, gazdasági szempontból az egész társadalom jól járna, ha több nő vállalkozna – vélik K&H szakértői és Tomán Szabina, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője. Annak érdekében azonban, hogy ez megvalósuljon, nemcsak a nőknek kell tenniük, mert a vállalkozókedvet a partnerek támogatása is tudja ösztönözni.

A vállalkozó vagy vezető beosztásban lévő nők társadalmi elfogadottsága egyértelműen javul, ennek ellenére a nők aránya a vezetők és vállalkozók körében még mindig meglehetősen alacsony. Az Eurostat 2020-as beszámolója szerint a nők továbbra is kevesebben vannak a vezetői pozíciókban, mint a férfiak: Európában csak minden harmadik vezetői beosztást töltik be nők, ami 2012 óta gyakorlatilag változatlan arányt jelent. Magyarországon ehhez képest kicsit jobb a helyzet – legalábbis ami a nők vezető beosztását illeti, ugyanis nálunk a menedzsment pozíciók 42 százalékát töltik be hölgyek. A vállalkozások esetében azonban egyelőre lényegesen rosszabbak az adatok.

Az Opten idei adataira támaszkodva Magyarországon 14 százalék fölé emelkedett a kizárólag női menedzsmenttel rendelkező vállalatok aránya. Ugyanez a szám a férfiak által vezetett vállalkozások esetében 51 százalék, azaz a férfiak alkotják a túlnyomó többséget a vállalkozást indítók és vezetők között. A számok azonban azt mutatják, hogy a vegyes, azaz a női és férfi vezetővel egyaránt rendelkező vállalkozások teljesítenek a legjobban: minősítés és megbízhatóság szempontjából minden árbevételi szegmensben a legerősebbnek számítanak. Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Boston Consulting Group számításai szerint, ha világszerte azonos arányban képviseltetné magát mindkét nem a vállalkozói szférában, a globális GDP akár 3-6 százalékkal emelkedne.

Ebből is látszik, hogy hosszú távon az egész gazdaság jól járna, ha többen támogatnák, és még inkább biztatnák a nőket arra, hogy vállalkozzanak. „Tudjuk, hogy vállalkozni nem könnyű feladat, ezért az uzletetide.hu oldalunkon, mi is számos tartalommal segítjük a vállalkozásindítás kezdő lépéseit. Az ingyenesen elérhető e-learning anyagok az otthon lévő anyukák önfejlesztését is támogathatják, és hozzájárulhatnak egy új karrierút indításához, mely a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában is szerepet játszhat” – árulta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A partnerek támogatása is kulcsfontosságú

Tomán Szabina úgy véli, azért alacsony a nők aránya a vállalkozók körében, mert ők hajlamosak biztonsági játékosként megközelíteni az üzleti életet. „A nők leginkább azokon a területeken mernek vállalkozni, ahol otthonosan érzik magukat. Olyan dolgokba szeretnek belefogni, amihez kiválóan értenek, mint például szülés után egy babaruha-kollekció létrehozása vagy a szépségápolás. Az én nagy vágyam viszont – és ezt teljes erőmmel támogatom is –, hogy a nők olyan szakterületekre kerüljenek be vállalkozóként, mint például az IT-szektor, amelyben itthon még mindig csupán 10-15 százalék körüli a nők aránya. Ehhez viszont most kell megtennünk az első lépést” – magyarázta Tomán Szabina.

A Cápák között egyetlen női befektetőjének tapasztalatai alapján a nők megítélése a vállalkozói szférán belül sokat javult az utóbbi években. Manapság már partnerként kezelik őt az üzleti tárgyalásokon, sőt, számos férfi vezető kiáll amellett, hogy a nők cégvezetőként vagy vállalkozóként ugyanolyan partnerek, mint a férfiak.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo