Eddig 100 milliárd forintnyi NHP-s lízingszerződést kötöttek a vállalkozások

Idén több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Bár a koronavírus-járvány szinte minden szektorban komoly visszaesést okozott, több ezer vállalkozás a jegybank kedvezményes programja, az NHP Hajrá keretében lízingforrásokat vett igénybe a beruházások, eszközbeszerzések megvalósítása érdekében. A szervezet összesítése és a jegybanki adatok szerint a lízingcégek az NHP Hajrá indulásától, azaz április végétől augusztus végéig összesen 3474 vállalkozáshoz helyeztek ki összesen 40,4 milliárd forintot. Egy-egy vállalkozás több mint 11 millió forint kedvezményes forráshoz jutott, az átlagos futamidő pedig 5,6 év.

Tóth Zoltán, a szövetség főtitkára a közleményben ismerteti, hogy "a szóban forgó időszakban 2239 mikrovállalkozás kötött 22,3 milliárd forint értékű lízingfinanszírozási szerződést az NHP Hajrá keretében. Ezzel párhuzamosan 797 kisvállalkozás 12,1 milliárd, 438 középvállalkozás 6 milliárd forint lízingforráshoz jutott. Ebből az is látszik, hogy kulcsszerepe van az NHP Hajrának a beruházásoknál és a mikrovállalkozások is nagyon nyitottak a kedvezményes forrásból történő fejlesztésekre, eszközbeszerzésekre."

A Lízingszövetség által készített összefoglalóból kiderül az is, hogy az NHP Hajrá tavaszi rajtja előtt az NHP fix programban juthattak forrásokhoz a vállalkozások. Utóbbi esetében pedig összesen 228 milliárd forintot helyeztek ki a lízingtársaságok a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozásokhoz. Az összegnek több mint a negyedét, összesen 60 milliárd forintot ebben az évben helyezték ki a lízingcégek.

A jövőről szólva a Lízingszövetség szakértője közölte: a koronavírus-járvány miatt rendkívül bizonytalan, hogy az idén hogyan teljesít a magyarországi lízingszektor. A jelenlegi adatok és az előrejelzések alapján talán a tavalyi - egyébként rekordnagyságú - kihelyezés 75 százalékát érheti el a lízingpiac.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo