Csúcstechnológiára állítaná át a kkv-kat a kormány

A high-tech, illetve csúcstechnológia feltétele például a technológiai váltás, illetve a kutató-fejlesztőmérnökök alkalmazása - mondta Palkovics.

A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Veszprém Megyei Napló pénteki számában megjelent interjúban.

Palkovics László megjegyezte azt is, hogy az IMF egy éve megjelent tanulmánya szerint Magyarország a magas hozzáadott technológiai értéket tekintve, hetven százalék körüli eredménnyel, Németországgal azonos szinten végzett, ez is azt mutatja, hogy "Magyarország high-tech nemzet".

A kormány elkötelezett abban, hogy a vidéki városok is megerősödjenek a tudomány és innováció terén, illetve a térségi vállalatok is hozzáférjenek a tudáshoz, mintha egyetemek közelében működnének.

Palkovics László szerint technológiai váltásra van szükségük a kkv-knak, ami érinti például a gyártást, az energetikát, illetve a kutató-fejlesztő mérnökök alkalmazását, ezért ezeket a törekvéseket támogatja a kormány. Hozzátette: a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet arra a kiszolgáltatottságra, amelynek hatását csökkenteni kell a jövőben.

 

 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo