Bankszövetség: nem kartell a BankAdat

Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Bankszövetség a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely során a hivatal négymilliárd forintos büntetést szabott ki a szövetség BankAdat elnevezésű szolgáltatása miatt - közölte a bankszövetség.

Kép: Pixabay

A szakmai szervezet a szerint a GVH döntése jogilag és szakmailag értelmezhetetlen, olyan hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, amelyek figyelmen kívül hagyják a piaci verseny működését. A büntetést fizető bankszektor és a bankszövetség a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, de igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget, mivel elfogadhatatlannak tartja azt - írták.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi döntésével négymilliárd forint bírságot szabott ki a Magyar Bankszövetségre és 15 millió forintra bírságolta a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt-t információs kartell miatt. A GVH tájékoztatása szerint a bankszövetség - a bankárképző közreműködésével - 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a BankAdat adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

A BankAdat szolgáltatást 2000 nyarán kormányzati igényre alakította ki a magyar bankszektor, a szabályozó hatóságok tudtával, a felügyelet pénzügyi támogatásával és jogkövető szándékkal - idézik fel. Működését a bankfelügyelet adatokkal segítette, kimutatásait a gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok is rendszeresen kérték és felhasználták - emlékeztetnek a közleményben.

Akkor is szem előtt lehet, mikor nem is gondolná
Kartellezni lehet vízibiciklin, kocsmában, de pálmaházban is. Öltönyben, illetve anélkül. Kevesen tudják, hogy akkor is szem előtt lehetnek, amikor a legkevésbé gondolnák. A kkv-k sokszor fel sem ismerik a jeleket, pedig súlyos jogsértésről van szó.
A BankAdat rendszerhez hasonló adatbázisok létjogosultságát az Országgyűlés is elismerte, amikor 2015-ben jogszabályt alkotott, és lehetővé tette, hogy ilyen adatbázist a Magyar Bankszövetség is működtessen - olvasható a tájékoztatásban. Az adatok között ügyfélszintű, banktitoknak minősülő vagy árazásra vonatkozó információk sohasem szerepeltek, a BankAdat szolgáltatás az egyes bankok portfólió szintű, gyakran és széles körben kommunikált adatait összesítette. A szolgáltatás lehetővé tette, hogy hatékonyan valósuljon meg az egyes bankok jogszabály által előírt minősítése, a gazdasági növekedés tervezése, a piaci rések feltárása és új pénzügyi termékek fejlesztése - fejtette ki a bankszövetség.

A GVH eljárása során versenyjogsértést vagy káros piaci hatást nem bizonyított be. A BankAdat versenysemleges, sőt működtetése a piaci versenyt segíti. A lakossági és a vállalati ügyfelek az egyre bővülő banki szolgáltatásokon keresztül haszonélvezői voltak ennek a korszerű adatszolgáltatásnak. Mindezeket a versenyjoggal foglalkozó magyar ügyvédi irodák sora és a versenyjogi szempontból Európában mérvadó szervezet (az RBB Economics) szakértői véleménye is megerősítette - áll a bankszövetség közleményében.

Ki harap rá a versenyjogi csalira?
A közelmúltban bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára: a versenyhatóság bírságcsökkentésben részesítheti azon vállalkozásokat, amelyek hozzájárulnak az eljárások gyors vagy hatékony lezárásához, valamint ösztönzőkkel kívánja rábírni a piaci szereplőket arra is, hogy versenyjogi megfelelőségük érdekében érdemi lépéseket tegyenek. Kérdéses persze, hogy ezek a lehetőségek mennyire fogják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo