Az influencer választja a márkát, nem fordítva

A SAKKOM Interaktív influencer marketing kutatássorozatában a megbízói oldal, majd a közösségi véleményvezérek, illetve a követők tapasztalatait vizsgálták. A közös nevező mindhárom szereplő esetében a hitelesség, a videósok kétharmada szerint ugyanakkor a hasznosság a legfontosabb.

A szakemberek elsősorban az influencer hitelességét mérlegelik az adott kampányhoz legmegfelelőbb személy kiválasztásakor. A véleményvezérek körében végzett felmérés szerint azonban a követők ezenfelül hasznos, érdekes tartalmakkal (65%) és vicces, szórakoztató videókkal (48%) szeretnének találkozni.

Kép:Pixabay

„Ha az influencer lát fantáziát a megbízó ötletében, úgy érzi, hogy a mondanivaló a követői számára is izgalmas lehet, és az érdeklődési köréhez passzoló márkát kell képviselnie, szívesen vág bele az együttműködésbe” – mondta el Kozarek Andrea, a SAKKOM Interaktív szakmai igazgatója. Nem csoda, hogy alaposan megválogatják, kivel akarnak együtt dolgozni, ugyanis az elsővonalas youtuberek átlagosan heti 10-20 megkeresést kapnak, amiből legalább 5 komoly munka, és nem arról szól, hogy „egy ingyen termékért cserébe gyártsunk videót, képet és minden elképzelhetőt” – ahogy egy ismert videós fogalmaz.

A véleményvezérek csatornájuk legfőbb vonzerejét a közvetlenségben (65%), egyediségben (48%) és humorosságban (45%) látják, a folyamatos érdeklődést pedig leginkább szórakoztató (31%), személyes (14%) és ismeretterjesztő (10%) tartalmakkal tudják fenntartani. A megbízói és influencer kutatás eredményeit összevetve jól látszik, hogy mindkét fél érdeke, hogy a tartalom és a márka harmonizáljon egymással. „A véleményvezérek többsége (40%) a megbízóval való közös ötletelésben és az önálló tartalom-előállításban hisz, és ezt a másik oldal is kezdi felismerni.

Így lehet amerikai ügyfeleket elérni egyetlen budapesti óriásplakáttal
A Netlife olyan óriásplakátot tett ki a Graphisoft Parknál, amelyen egy többlépcsős rejtvény volt látható. Több sem kellett az IT szakemberek kíváncsiságánál, és a fénykép máris vírusként terjedt az interneten, hogy ki tudja megoldani a feladványt? Érdekes módon a legelső megfejtő egy Egyesült Államokbeli fiatalember volt, aki a 9GAG-en találkozott a fejtörővel, és ezzel meghívást nyert a cég budapesti irodájába egy pókerpartira.
Tízből egy influencer jelöli következetesen a szponzorált tartalmat

A felmérésből kiderült, hogy az influencerek mindössze 14 százaléka jelöli egyértelműen, ha egy cég megbízásából készít tartalmat vagy termékmegjelenítést alkalmaz, 86 százalék csak esetenként tesz erre utalást. „A szponzorált tartalom jelölése nagyon fontos, mi a partnereinkkel önszabályozás keretében minden esetben ennek megfelelően járunk el” – hangsúlyozta a Special Effects Media vezérigazgatója.

„A követők körében végzett kutatásunk adatai ráadásul azt bizonyítják, hogy a promóció feltüntetése nem von le a végeredmény értékéből, 27 százalékukat egyáltalán nem zavarják a termékajánlók, 45 százalékot pedig csak akkor, ha nem hitelesen tálalja az influencer” – tette hozzá a SAKKOM Interaktív szakmai igazgatója. A marketingesek 80 százaléka úgy véli, hogy – még ha költséges is (42%) – megéri influencerekkel dolgozni, a közös munka hatékonyságát pedig leginkább a bevonódás mértéke (35%), az elérés (31%) és a konverziók (24%) mentén mérik.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo