Ahol már a munkatapasztalat sem előny

Vas megyében az álláskeresők csaknem egynegyede ötven év feletti, azok között azonban, akik egy éven túl sem találnak maguknak új munkahelyet, arányuk már meghaladja a 41,2 százalékot - mondta Rodler Tamás, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megbízott vezetője.

A munkáltatók, ha csak tehetik a fiatalabb munkaerőt választják a kínálatból, annak ellenére is, hogy az ötven felettiek közül sokan jelentős munkatapasztalattal bírnak, sok esetben többféle képzettséggel is rendelkeznek - fűzte hozzá. Az idősebb munkavállalók ma már korukra hivatkozva nem várnak - a versenyszférában nem is kapnak - több bért, mint fiatalabb, esetleg pályakezdő versenytársaik, ennek ellenére a munkáltatók sokszor előítéletekkel fogadják a jelentkezésüket, mondván ők már nem terhelhetők annyira, kevésbé fogékonyak az újra, nehezebben képezhetők - vélekedett a munkaügyi szakember.


Fiatal munkaerőt keres mindenki

Rodler Tamás elmondta: a munkaügyi központ által támogatott tanfolyamokon megfigyelhető, hogy az elsősorban az alacsony iskolázottsággal rendelkezők képezhetőek nehezen, de ez nemcsak az ötven fölöttieknél probléma, hanem a fiatalabbaknál is. (A magyarországi cégek jelentős hányada készül növelni kölcsönzött munkavállalóinak arányát, mert szerintük így jobban biztosítható a rugalmasság a válság idején.)

Ahol segítséget tudnak nyújtani

A 2011-es év első tíz hónapjának adatai alapján 2.263 ötven év feletti álláskeresőt tartottak nyilván Vas megyében, közülük mindössze 66-an nem rendelkeztek nyolc osztályos általános iskolai végzettséggel, 697 álláskereső végzett általános iskolát, 26 valamilyen szakiskolát, 819 szakmunkásképzőt, 261 szakközépiskolát, 188 gimnáziumot, 77 technikumot, 100 főiskolát és 30 egyetemet.

A munkaügyi központok a TÁMOP 1.1.2. elnevezésű program keretében tudnak kifejezetten az ötven év felettiek számára segítséget nyújtani, ez a tanácsadást, önéletrajz írás oktatását is magában foglaló mentori szolgáltatást jelent, ami elmehet egészen addig is, hogy a mentor elkíséri a támogatottat az állásinterjúra.

A TÁMOP programban van olyan lehetőség is, hogy a munkáltató kapjon munkabér támogatást, 4 hónapig a bér és közterhei 100 százalékát, 4 hónapig a bér és közterhei 50 százalékát és 4 hónapig a közteher 100 százalékát vállalja át a program. Hazai forrásból maximum egy évig a bér és közterhei 50 százalékát kaphatja támogatásként a munkaadó - mondta el az igazgató. (A magyar álláskeresők közel harmada egyetlen idegen nyelvet sem beszél, akik pedig mégis, azok főként angolul és németül tudnak.)

Kirúgás előtt kell lépni

A munkaügyi szakember szerint már akkor érdemes új álláslehetőségek után nézni, amikor valaki megérzi, hogy a munkahelye bizonytalanná válik. Váltani ugyanis mindig könnyebb, mint munkanélküliként állást keresni, adott esetben a munkáltatók is másképp ítélik meg a váltani igyekvőt, mint az állástalanná vált embert.

Olyan programokkal amely kifejezetten a munkahely megtartást támogatná, a munkaügyi központ jelenleg csak nagyon korlátozottan tud szolgálni. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy 2012-ben milyen új támogatási formák lesznek az ötven év felettiek számára - mondta. A nyugdíjkorhatár kitolódásával azonban ötven felettiek tábora egyre inkább növekszik. Éppen ezért lenne szükség célzottan az ő elhelyezkedésüket segítő új támogatási formákat találni - hangsúlyozta.

Szükség lenne arra is, hogy a munkaadókat valamilyen módon - akár járulékkedvezménnyel - érdekeltté tegyék abban, hogy ezt a korosztályt alkalmazzák. Mivel körükben jelentős a tartósan állás nélkül lévők száma, az államnak is többe kerülnek. Az ötven fölöttiek számára a közmunkaprogram sem mindig kínál megfelelő lehetőségeket, hiszen fizikailag sem mindenki képes elvégezni azt a munkát, amelyet kínálnak. Éppen ezért szélesíteni kellene azoknak a feladatoknak a körét, amelyeket közmunkában el lehet látni - vélekedett a szakember.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo