A vírus miatt lefújták a Cégek Éjszakáját

Az egészségügyi helyzet miatt szeptemberre halasztják a rendezvényet.

"Nehezen hoztuk meg a döntést, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy a mostani egészségügyi helyzet nem kedvez egy ilyen jellegű nagyszabású, több helyszínen zajló eseménynek. A Cégek Éjszakája lényege az, hogy emberek ismerkedjenek egymással és a vállalatok kultúrájával. Úgy érezzük, hogy ősszel nyugodtabb körülmények között, biztonságban tarthatjuk meg a rendezvényt. Ez segített, hogy még időben felelős döntést hozzunk” - mondta el Deák-Nagy Csilla, a rendezvény főszervezője.

A Cégek Éjszakája először mutatkozik be Magyarországon, szeptember 24-én délután négy és éjfél között a résztvevő cégek nyitott irodával várják az érdeklődőket, akiknek megmutatják, hogy mitől vonzó náluk dolgozni. Az vendégeket buszjáratok és egyéb alternatív közlekedési módok segítik majd, hogy minél többet hozhassanak ki a különleges eseményből.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo