A pandémia berobbantotta a magyar IT szolgáltatók piacát

Már nem a saját szaküzlet, hanem elsősorban a support és tanácsadói szolgáltatások dominálják az informatikai vállalkozások értékesítési piacát hazánkban is – derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud átfogó kutatásából. Az összesen 228 IT szakember megkérdezésével készült kutatás arra is rámutatott, hogy a pandémia alatt jelentősen megnőtt az igény a hatékonyságot, valamint a távmunkát elősegítő megoldások iránt, ugyanakkor a biztonsági eszközök esetében az ügyfélkör egyelőre inkább utólag kezeli a problémát, ezért az előttünk álló időszakban nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzés fontosságának edukációjára.

Már nem a saját szaküzlet a siker kulcsa

A kutatás első részében a vállalkozások alaptevékenységeit mérték fel, vagyis hogy mivel foglalkoztak pontosan 2020-ban az IT viszonteladók, és milyen igények érkeznek be hozzájuk, amelyekre megoldásokat kell kínálniuk. Az eredmények rámutattak, hogy az informatikai vállalkozásokban a fő tevékenységek közül a megkérdezettek négyet nagy gyakorisággal végzenek. Kis szórással 90 százalék körüli értéket kaptak az „Üzemeltetés, karbantartás”, a „Rendszertervezés, építés, rendszeradminisztráció”, a „Tanácsadás, oktatás” és az „Értékesítés” tevékenységekre is.

Az „Informatikai kiskereskedelem (saját szaküzlet)” tevékenységét a válaszadónak kevesebb mint egyharmada (31,14 százaléka) végzi csupán. Az értékesítésnek ez a formája egyrészt költségigényes, másrészt a szaküzlettel rendelkező vállalkozások nemcsak cégeknek és intézményeknek értékesítenek, hanem szélesebb, akár lakossági ügyfélkört is megcéloznak, ami további erőforrást és befektetést igényel.

Szolgáltatási kör: a support iránt a legnagyobb az igény

Az értékesítési kört tekintve a megkérdezett vállalkozások nyolc különböző fő irányvonalat jelöltek meg. A „Support” szolgáltatás 92,98 százalékos átlagával a kategória első helyén végzett. Mellette viszonylag ugyanakkora gyakorisággal értékelték az irodai alkalmazásokat, az oktatást és tanácsadást, az infrastrukturális fejlesztéseket, az üzemeltetési szolgáltatásokat, valamint az IT biztonsági termékeket. Az operációs rendszerek és a rendszerintegráció is 80 százalék feletti értéket kapott, de a többi tételtől elmaradt gyakoriságuk.

A gyakoriság mellett a tevékenységek fontosságát is felmérték. A válaszadók szerint a legfontosabb az üzemeltetési szolgáltatások értékesítése, majd a support és az irodai produktivitást támogató szoftverek következnek. A négyes érték alatt közel azonos pontszámot kaptak az IT biztonsági termékek és az infrastrukturális fejlesztések. Az operációs rendszerek, valamint a rendszerintegrációs megoldások a közepesnél fontosabb értéket kaptak, míg az oktatási és tanácsadási szolgáltatások a lista végén szerepelnek, ami közepes jelentőségűnek minősíthető a 3,29-es mutatóval.

Célcsoport: sok kis cég kiszolgálásából áll össze egy átlagos ügyfélkör

Az értékesített szolgáltatások és termékek körét jelentősen befolyásolja a célcsoport is. Az üzleti fogyasztókat tekintve a válaszadók legfőbb partnerei a kis- és középvállalkozások közül kerülnek ki. A második leggyakoribb vevők a mikrovállalkozások, vagyis kijelenthető, hogy a viszonteladók többsége széles, viszonylag szerteágazó ügyfélkörrel rendelkezik, hiszen egyszerre számos partnernek szállít be valamilyen megoldást. Az árbevételhez egyelőre a hazai és nemzetközi nagyvállalatok, az állami és önkormányzati szervek egyelőre kisebb jelentőséggel járulnak hozzá.

Nagyon fontos az edukáció: a magyar cégek rendszerint akkor cselekednek, ha már megtörtént a baj

A kiberbiztonsági fenyegetések kivédésére kínált eszközök gyakorisága nagy szórást mutat, a hat válaszlehetőség között nagy különbségek alakultak ki. A legnépszerűbb ilyen jellegű szolgáltatások az adatmentési és vészhelyreállítási eszközök, ami azt jelzi, hogy a piaci igények abban az esetben növekednek meg igazán, amikor már megtörtént a baj, azaz valamilyen támadás érte az ügyfeleket. Ezt a feltételezést a mindennapi tapasztalás mellett alátámasztja az az eredmény is, hogy a legkevésbé gyakori termékek az IT biztonsági szabályzatok és a belső kiberbiztonsági auditok, vagyis az ügyfelek egyelőre még nem érzékelik megfelelő szinten a veszélyt, és kevés cég tartja naprakészen hálózatának védelmét.

A felhőalapú technológiánál a rugalmasság a legfőbb érték

Az IT biztonsági megoldások mellett a felhőalapú technológia iránti általános igényre is érkeztek válaszok. A kutatásban feltett öt jellemző mindegyikére pozitív válasz érkezett, a fontossági sorrendben kis különbségek alakultak ki. Az informatikai viszonteladók döntéshozó által a legfontosabb előny az, hogy a felhőtechnológiával bárhonnan és bármilyen eszközről elérhetők az adatok, ez a jellemző az ötös skálán 4,66-os értéket ért el.

A második legfontosabb szempont az, hogy rugalmas munkavégzést tesz lehetővé, ezután pedig azonos pontszámmal következik a biztonság és a költséghatékony működés. Az automatizáltság, alacsony support igény 3,98-as eredménye is jónak mondható, azaz ezt az előnyt is fontosnak értékelték a válaszadók.

A felhőalapú technológia veszélyeit a válaszadók nem értékelték jelentősnek. A közepesnek ítélt veszélyek infrastrukturális okokra vezethetők vissza: az instabil internetkapcsolat és a túlterhelődött hálózat is elsősorban a hardverpark problémáját jelzi. Az ár, a kézzelfoghatóság hiánya, valamint az esetleges biztonsági veszély alacsony pontszámot ért el, így ezek nem akadályozzák a technológia bevezetését.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo