A kisebb cégek is hozzájuthatnak az olcsó hitelhez

Újabb ötszáz milliárddal bővül a jegybank által 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogram. A keret egy új konstrukció elindítására szolgál, amely a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan vállal át hitelkockázatot a pénzintézetektől, így helyzetbe kerülhetnek a legkisebb vállalkozások is.

Kép: MTI, Fotó: Illyés Tibor

A változatlan feltételekkel folytatódó növekedési hitelprogram (nhp) idei évi mintegy 500 milliárd forintos keretösszegén felül az MNB Monetáris Tanácsa további 500 milliárd forintot különített el az új nhp+ konstrukcióra. Az új konstrukció keretében az MNB a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan korlátozott ideig, korlátozott mértékben és összegben hitelkockázatot vállal át a hitelintézetektől. Ez az NHP-ból eddig kiszoruló kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeit javítja. "A vállalkozásoknak szóló új konstrukció március 16-án indul" - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök szerdai sajtótájékoztatóján.

Az NHP+ keretében a jegybanktól igénybe vett 0 százalékos refinanszírozási hitelek ugyanúgy kis- és középvállalkozások hitelezésére fordíthatók, maximum 2,5 százalékos kamatláb mellett. Az új hitelprogram azonban kiegészül egy fontos feltétellel annak érdekében, hogy az NHP-ból kiszoruló vállalatok hitelpiaca is normalizálódjon.

A Növekedési Hitelprogram igénybevételéhez szükséges tudnivalókat itt találja!

„A kedvezőbb környezet ellenére a bankok kockázatvállalási magatartása még nem változott meg, az nhp-n kívüli hitelezést túlzott óvatosság jellemzi, annak ellenére, hogy az MNB jelentősen csökkentette az alapkamatot. A hitelképes vállalkozások jelentős része nem jut finanszírozáshoz az nhp keretében, az nhp-n kívül pedig csak rövid futamidőn, magas kamatok mellett kap hitelt” – mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója.

Ott a pénz, de nincs kinek adni
Idén, méghozzá az első félévben érdemes lépnie azoknak a cégeknek, amelyek kockázati tőkével fejlesztenék tovább vállalkozásukat – figyelmeztettek a szakértők a Piac&Profit által szervezett konferencián. Jelentős forrás érhető el még ugyanis az idén a Jeremie és a Magvető alapokból.
A jegybank ezért tartja szükségesnek ezen vállalkozások hitelhez jutásának elősegítését, amit a hitelprogram kibővítésével érhet el az MNB. A jegybank a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan a kkv-k hitelezési kockázatának egy részét korlátozott mértékben és korlátozott ideig átvállalja a hitelintézetektől.

Az NHP+ keretében megkötött hitelszerződéseknél az MNB a hitelezési veszteségek 50 százalékát átvállalja a hitelintézetektől, de legfeljebb 5 évig és évente legfeljebb az egyes hitelintézetek által az ezen konstrukció keretében fennálló hitelportfólió 2,5 százalékának erejéig. Az NHP+ keretében nyújtott forintlikviditás minden hitelintézet számára azonos feltételek mellett érhető el. Ezzel a jegybank arra nyújt ösztönzőt a bankoknak, hogy a csökkenő hitelkockázati költségek hatására ne csak a jó, hanem a kkv hitelpiac legnagyobb részét kitevő közepes hitelképességű ügyfeleknek is fix kamatú, hosszú futamidejű finanszírozást nyújtsanak. A jegybank várakozása szerint ezzel a hitelképes kkv-k jelentős hányada számára eltűnnek a hitelhez jutási korlátok, amelyek akadályozták őket tevékenységük bővítésébe

A vállalati hitelpiacon jelenleg a támogatott hitelek jelentősége nem kérdőjelezhető meg, hiszen az új forint-hitelkihelyezések harmadát ezek adták. A Növekedési Hitelprogram ezzel megakadályozta a piac beszakadását, hiszen a forintban történő hitelkihelyezések tavaly újra növekedni tudtak. Azonban a jegybank adataiból kitűnik, hogy a kisebb cégek eddig csak alig részesültek a hitelekből.  A 20 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek mindössze 5 százaléka, a 21 és 50 főt foglalkoztató cégek 19 százaléka, az 51 és 150 fő közöttiek 18 százaléka, a 151 és 250 fő közöttiek csaknem egynegyede jelezte a részvételét a hitelprogramban. A legkisebb vállalkozások tehát csak viszonylag alacsony arányban vettek részt a programban, a jegybanki eszköz kedvező hatása inkább a nagyobb cégeknél csapódott le.

Pénzbőség kkv-knak?
A Növekedési Hitelprogram és az Exportélénkítési Hitelprogram is egy a korábbi kereskedelmi banki gyakorlattól eltérő, állami szabályozókkal alacsony kamatokra beállított hiteltermék. Próbálkozás arra nézve, hogy hogyan érvényesülhet együtt a bankok és az ügyfelek érdeke, kikényszeríthető-e a pénzintézetek felelősségvállalása állami eszközökkel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo