A boldogság is felhajtja a lakásárat

Tíz százalékot meghaladó lehet az országos lakásár-emelkedés idén is, annak ellenére, hogy a korábbi előrejelzések erre az évre már csak egy számjegyű lakásár-emelkedést prognosztizáltak. Az adóhatósági statisztikákat feldolgozó OTP Értéktérkép meglepő összefüggést fedezett fel hazánk közelmúltban publikált Boldogságtérképével.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Három év alatt bő 30 százalékkal, csak az utolsó fél évben tíz százalékot meghaladóan emelkedtek a lakásárak, az országos átlag négyzetméterár már a 260 ezer forintot közelíti.  A fővárosban a leginkább látványos az emelkedés, három év alatt másfélszeresére nőttek az árak, egy négyzetméterért átlagosan több mint 350 ezer forintot kell adni.

Hároméves távlatban a megyeszékhelyek között egyedül Salgótarján lett olcsóbb, tizedével mentek lejjebb az országos összevetésben amúgy nem magas árak – a megyében ugyanis az átlagos négyzetméterár 70 ezer forint alatt marad. Az elmúlt féléves adatok alapján a jövőben Békéscsaba és Szolnok csatlakozhat az árcsökkenők táborához.

Na, ezért jó befektetés a lakás
A legfrissebb adatok alapján folytatódik az áremelkedés az ingatlanpiacon: az új lakások ára 14 százalékkal növekedett tavaly októberhez képest, a kínálat 30 százalékos bővülésével egyetemben. A használtaknál 33 százalékkal emelkedtek az árak, a telkekért pedig 5 százalékkal kérnek többet – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A lakóingatlanok drágulása miatt a háztartások vagyona jelentősen nőtt, a jövőben pedig az új lakások pörgethetik tovább a piacot.
Boldogság hajtja az ingatlanpiacot

Tatabánya, Székesfehérvár, Szekszárd, Szombathely, Győr – ezek a megyeszékhelyek végeztek az első öt helyen a Jobb Veled a Világ Alapítvány nemrégiben közzétett Boldogságtérképén, vagyis ezeken a településeken a legelégedettebbek a lakók. Ha a kiemelkedő fővárosi értéket nem nézzük, a lakásárváltozás arányos növekménye is ezeken a településeken volt a legmagasabb – kivéve a tolnai megyeszékhelyet, ami hátrébb végzett a rangsorban.

„A boldogság, az elégedettség minden bizonnyal pozitív jövőképpel párosul. Ez vezethet ahhoz, hogy az emberek bátrabban mernek tervezni a jövőjükre olyan nagyobb vállalások tekintetében is, mint például a lakásvásárlás. A két igen távoli statisztika között gyenge a matematikai korreláció, de erős az összefüggés – értelmezi a számokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki hozzáteszi: – Fura kimondani, de valójában a boldogság is hajtja az ingatlanpiacot.”

A pőre számokat nézve az elmúlt három évben Győr, Tatabánya, Debrecen, Szombathely és Székesfehérvár drágult leginkább, 30 százalék feletti mértékben. Közülük Tatabányát kivéve idén már mindenhol legalább 200 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo