70 milliárd forintot fektet magyar kkv-kba az SZTA

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A versenyképességi tőkeprogram kockázati tőkealapjain (Széchenyi Tőkebefektetési Alap: 22 milliárd forint; Irinyi I. Kockázati Tőkealap: 7,4 milliárd forint; Irinyi II. Kockázati Tőkealap: 8 milliárd forint; Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap: 20 milliárd forint; Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap: 13 milliárd forint) keresztül, az elkövetkező három évben kb. 70 milliárd forintot tervez kihelyezni a hazai kis- és középvállalkozásokhoz a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Ezen programok egyaránt alkalmasak az újonnan alapított, a néhány éve működő, az érett szakaszban tevékenykedő és a tőzsdére lépést tervező, fejlődési pályán mozgó vállalkozások tőkeellátásának javítására, ami alapvető a fejlesztéshez, a piaci terjeszkedéshez és a versenyképességi feltételek javításához.

Az alapkezelő tevékenységét tekintve 2018 a rákészülés éve volt két területen is: gyarapította sikeres exitjeinek számát (ezek száma 39-re emelkedett), miközben eredményesen kezelte 65 cégből álló portfólióját, illetve 47 ügyletet vitt döntési folyamatba 9,85 milliárd forint összértékkel. Csak az utóbbi 5 hónapban 10 darab befektetést zárt le 2,8 milliárd forint összértékben.

Kép: Pixabay

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap végrehajtotta első határon túli vállalkozásfejlesztési mintaprojektjét (Euro Dori Transport Kft. – 350 millió forint), a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap pedig a BÉT Xtend piac első nyilvános részvénykibocsátását (Megakrán Nyrt. – 271 millió forint). Az úttörő kezdeményezések folytatódnak majd 2019-ben.

A versenyképességi tőkeprogram öt tőkealapja egyértelműen azon hazai, döntően családi vállalkozásokat célozza meg, amelyek önálló fejlesztési elképzeléssel rendelkeznek (vagy azt valósítják meg), készek és képesek megfelelni a digitális gazdaság követelményeinek, professzionális vállalatvezetést építenek jól végiggondolt üzleti modellre és készek helytállni a nemzetközi verseny követelményei közepette. Ez érvényesül a portfóliócégek esetében és ez a befogadási kritérium az új cégeknél. 2019-ben mintegy 40 ügylet végrehajtásával 11,2 milliárd forint kihelyezése, valamint 8-10 exit végrehajtása a cél.

A nők a startupokban is felülteljesítenek
Hogyan találják meg a befektetők az ígéretes startupokat? Mikor érdemes a vállalkozóknak befektetőre vadásznia? Van-e kedvenc projektje? Mikesy Álmossal, a Hiventures Zrt. inkubációs befektetési igazgatójával beszélgettünk a témáról, aki csapatával folyamatosan nagy növekedési potenciállal kecsegtető vállalkozásokat keres. A Hiventures Zrt. az MFB Csoport tagjaként EU-s és MFB-forrásokat kezel.
Ebben az évben az alapkezelő tudatosan építkezik mind a befektetési partnerek (co-investorok), mind a nemzetgazdaság fejlődését támogató projektgeneráló mechanizmusok (pl. egyetemi inkubáció) irányában. A versenyképességi tőkeprogramok a nemzeti tudás piacosításának egyik legfontosabb eszközei is. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. ennek jegyében létesít partnerekkel közösen co-working irodát Kolozsvárott, amelyet a tervek szerint továbbiak követnek majd. 2019-ben a több éve hagyományosan „SZTA befektetési célterületként” jelentkező járműipar-fémfeldolgozás, egészségipar, környezetvédelem-víztisztítás, design- és divatipar mellett új és erősödő területek a sport, az oktatás és a nemzeti védelmi ipar.

„Magyarországon jelenleg vékony a gazdaság gerincét jelentő innovatív középvállalati réteg, kevés a jellemzően az ipar területén működő, sokszor családi tulajdonban lévő, nemzetközileg is versenyképes, hosszú távú gondolkodású cégek. Tőkeprogramunk célja, hogy lendületet adjon a magyar vállalkozásoknak, minél több hazai vállalkozás fejlődjön erre a szintre. A magyar tulajdonú ipari cégekben óriási innovációs potenciál van, ennek kihasználását támogatjuk” – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ne gondold azt, hogy a termékedre mindenkinek szüksége van
Egy százalék az ötlet és 99 százalék a megvalósítás – állítja a sikerről Scott Belsky, a startup ökoszisztéma elismert tagja. Vajon milyen problémákkal szembesülnek az indulásnál, és milyen kihívások érik a startuppereket a vállalkozásuk növekedése során? Ezzel kapcsolatban kérdeztük Dr. Pintér Attila tőkebefektetési szakértőnket.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo