5 tipp az énmárka kiépítéséhez

Az énmárka nem más, mint amit mások mondanak rólunk az alapján, amit a külvilág szűrőjén keresztül látnak belőlünk. Az alábbiakban öt tippet mutatunk be, amelyek segítségével könnyebben felépíthetünk egy sikeres stratégiát.

Emelkedjünk ki a tömegből – Kép: IWI

Azt gondolnánk, ezt csupán személyiségünk és megjelenésünk határozza meg, de az énmárka fogalma ennél sokkal összetettebb. Meghatározza az, hogyan vagyunk jelen az online térben, hogyan kommunikálunk barátainkkal, vendégeinkkel, kollégáinkkal. Elég egy könnyelmű bejegyzés a közösségi média valamelyik oldalán, egy kép, ami az előnytelen oldalunkat mutatja szakmai szempontból, és máris ügyfelet veszthetünk. „Szakemberként tisztában kell lennünk az énmárka-építés fontosságával és azzal, hogy ez a tevékenység milyen üzleti célt szolgál. Ismernünk kell, valamint aktívan alkalmaznunk az eszközöket, fejleszteni önismeretünket, és konkrét stratégiával kell rendelkeznünk ezen a területen” – mondta Ladányi Zoltán, az IWI fitnesz szakmai vezetője.

Az alábbiakban Csillag Zoltán, business coach és énmárka-szakértő tippjeit találhatja arra vonatkozóan, hogyan építsük saját énmárkánkat:

Határozzuk meg a konkrét célunkat!

Mi az, amit el szeretnénk érni ebben a szakmában? A cél meghatározása segít abban, hogy tudjuk, mik a következő lépések énmárkánk kiépítésében. Ha tudjuk a célt, az oda vezető út megtalálása is könnyebb lesz.

Ismerjük meg a lehetséges vendégkörünket!

Próbáljunk meg az ügyfél fejével gondolkodni, vegyük figyelembe az aktuális trendeket, és máris látni fogjuk, milyen irányba kell továbbmennünk.

Nem vicc, kell a humor
Megjelent a Piac & Profit áprilisi száma, benne érdekes üzleti trendekkel, startup-történetekkel, interjúkkal és gyakorlati tippekkel a hatékony üzletvitelhez. Tájékozódjon szórakozva májusban a Piac & Profitból!
Ismerjük a versenytársainkat!

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, ki a konkurencia. Vizsgáljuk meg, mit kínálnak ők, milyen képzettséggel, tapasztalattal rendelkeznek, miben jobbak nálunk, és mi miben vagy jobbak náluk? Mindenképpen ez utóbbit hangsúlyozzuk.

Használjuk a közösségi média erejét!

Blogoljunk, használjuk a közösségi oldalakat és a videómegosztókat! Közben arra figyeljünk, hogy mindig legyen időnk minőségi tartalmat adni ezeken a csatornákon. Ha ez nehezen megy, válasszunk ki egyet vagy kettőt, és használjuk csak azokat. A mennyiség soha ne menjen a minőség rovására. (Itt bemutatunk öt trendet, amelyet követnie kell a sikeres online jelenléthez!)

Alakítsuk ki a saját történetünket!

Gondoljuk végig, miért léptünk erre az útra, melyek voltak a mérföldkövek, és kik segítettek benne. Ha ezt fel tudjuk építeni, hitelesebbek leszünk az ügyfeleink szemében.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo