5 nap marad hátra – őrült roham várható ennél a pályázatnál

Már csak öt napja van a vállalkozásoknak, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) véleménykérő felületére.  A támogatási kérelmeket augusztus 13-ig, délig fogadja be az NKFIH.

„Több száz, akár 700-800 között lehet a pályázatot benyújtók száma” – véli Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.

A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 - Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás szakpolitikai felülete július 23-án nyílt meg. A támogatási kérelemnek az Irányító Hatósághoz (Pénzügyminisztériumhoz) történő benyújtáshoz szükséges előfeltétele, hogy a kérelemmel érintett projekt rendelkezzen az NKFI Hivatal által kiadott támogató szakpolitikai véleménnyel.

Az a pályázó, akinek az NKFI minimum 80 pontot ítél meg az előminősítés során, 2021. október 18-tól adhatja be a pályázatát.

A pályázat célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával. A projektek kapcsán elvárás, hogy jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkezzenek és a fejlesztés eredményeként piacképes terméket, technológiát vagy szolgáltatást hozzanak létre.

A 136 milliárd forint keretösszegű pályázatra akár 300-400 milliárd értékű kérelemre számít a Via Credit szakértője. Az elmúlt évek tapasztalata alapján az NKFIH akár két-háromszoros túljegyzést is megenged, hiszen statisztikákkal igazolható, hogy a legkiválóbb 40-50 százalék szokott megfelelni a magas elvárásoknak. Ezzel egyidőben rendelkezésre állnak a jelentkezői kör előtt a Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok pályázati kiírások. A két kiírásnál ugyanúgy lehet kísérleti-fejlesztési költséget elszámolni, akár 300 millió forintig. A Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok keretösszege 130 milliárd forint, így bőséges forrás áll rendelkezésre azon jelentkezők előtt, akik komplex beruházási tervet szeretnének megvalósítani.

„A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vállalatok nagy érdeklődést mutatnak a kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségekre. Arra számítunk, hogy magas lesz a jelentkezők száma. Viszont azt is látjuk, hogy a Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok pályázatai olyan értékajánlattal rendelkezik, hogy alapos megfontolás igényel a jelentkezők részéről, hogy ki tudják választani legmegfelelőbbet. A három pályázat együttvéve is több mint 266 milliárd forint forrást allokál a pályázni vágyóknak.” emelte ki a Via Credit ügyvezető igazgatója
A szakértő mindenkit arra buzdít, hogy méresse meg magát, ugyanakkor hozzátette, hogy a GINOP PLUSZ 2.1.1-21 felhívásnál kizárólag a legkiválóbb pályázatokat támogatják; az NKFIH a legjobb ötleteknek biztosít pozitív szakpolitikai véleményt. Ennek eléréshez nemzetközi szintű téma és potenciál, kiváló szakmaiság és meggyőző tapasztalat szükséges a válallkozások részéről. A Via Credit statisztikái alapján a szigorú szabályok ellenére is többezer ilyen vállalkozás működik Magyarországon, így biztosan elfogy majd a felkínált keret.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo