3 újabb céggel kötött barátságot a kormány

Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A miniszter hangsúlyozta: a kiutat a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetből azoknak a vállalatoknak a támogatása jelenti, amelyek készek beruházásokat végrehajtani, és ezzel munkahelyeket teremteni, illetve megvédeni a jelenlegieket. A magyar vállalatok most tudják megalapozni sikerüket, és ezen keresztül a magyar gazdaság jövőbeli sikeressége is most dől el.

Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 645 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 306 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 116 ezer munkahelyet védenek meg.

A kormány 50 milliárd forintos kerettel indította el a pályázatot, majd ezt az összeget megduplázta, hétfőn pedig döntött újabb 50 milliárd forint biztosításáról, tehát összesen 150 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szerdán újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Bayer Construct Zrt. több mint 574 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 287 millió forinttal járul hozzá. Az Indupro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 830 millió forintot meghaladó beruházását több mint 282 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg. A Master Good Kft. 580 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forint támogatást nyert el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo