Az adóügyi illetőség témaköre a közelmúltig kis túlzással csak az adótörvények és a nemzetközi adóegyezmények papírján létezett Magyarországon, annak vizsgálata sohasem volt az adóellenőrzések fókuszában. Ez a 2000-es évek elejétől kisebb „emigrációs hullámhoz” vezetett – leginkább Szlovákia, Málta és Dubai célországok irányába. Legalábbis a lakcímnyilvántartások tanúsága szerint.

A közelmúltban azonban több eset is megmutatta, hogy magánszemélyek adózási hovatartozása már nem érintetlen terület a NAV-nál. Így egy alig egy éves esetben egy „külföldre költözött” magánszemély adóilletőségét vizsgálta az adóhivatal. Ennek során – a magánszemély telefonjának cellainformációit is elemezve – arra jutott, hogy a személy csak formálisan változtatta meg adóügyi illetőségét. A Kúria pedig döntésével szentesítette az adóhivatal eljárását, ezzel emelve a tétet a játékban.

Miért van ekkora jelentősége az adózási illetőségnek?

Azért, mert az az ország, ahol egy magánszemély adóügyi illetőséggel bír, az adott személy valamennyi jövedelmét megadóztathatja – függetlenül attól, hogy a jövedelem honnan származott. Ez alól ugyan bizonyos jövedelemtípusok a kettős adóztatási egyezmények szerint kivételt képeznek, mivel az egyezmények megengedik egyes jövedelmek esetén a „forrásország” adóztatását is. Ilyenkor pedig az illetőség országa vagy mentesíti a külföldi jövedelmet az adóztatás alól vagy abba a külföldi adót beszámítja.

De melyik országban van az illetőségem?

A gyakori tévhitekkel ellentétben a hazai és nemzetközi adószabályozás ebben a tekintetben elsősorban a ténybeli körülményeknek, nem pedig a könnyen megváltoztatható formalitásoknak, nyilvántartásoknak tulajdonít jelentőséget.

„Első körben az adott ország belső jogszabálya állapítja meg, hogy az adott ország kit tekint ott illetőséggel rendelkező személynek” – mondja dr. Csővári István, a Jalsovszky partnere. „Ennek alapja lehet az állampolgárság, az állandó lakhely, a szokásos tartózkodási hely, a letelepedési engedély, illetve számos egyéb tényező. Ha pedig valaki több országban is illetőségűnek minősül a belső szabályok szerint, úgy a kettős adóztatási egyezmények lépcsőzetes szabályai mondják ki, hogy mely ország tarthatja meg az illetőség szerinti adóztatás lehetőségét.”

Ilyen esetben elsősorban abban az országban van a magánszemély illetősége, ahol az „állandó lakóhelye” van. Ez a „lakóhely” azonban nem „az a lakóhely” … Az adószabályok alkalmazásában ugyanis állandó lakóhely minden olyan fizikai hely, amely egy magánszemély rendszeres vagy huzamosabb (akár évi néhány hónapos) ott-tartózkodását szolgálja. Az, hogy valakinek hol van lakcímkártyája, az állandó lakóhely kérdését önmagában nem dönti el.

Több „állandó lakóhely” esetén az illetőséget az dönti el, hogy hol van a magánszemély létérdekének központja. Ez egy rendkívül nehezen és szubjektíven alkalmazható kritérium. Ugyanis azt vizsgálja, hogy melyik az az ország, amellyel a magánszemélyt a legszorosabb személyi, vagyoni, gazdasági és kulturális szálak kötik össze – amelyek gyakran nem esnek egybe (mint pl. ha valaki külföldön dolgozik, de családja itthon maradt).

Az ún. „183 napos szabály” pedig csak ezt követően elemzendő. Azaz, ha egy személynek több állandó lakóhelye is van és a létérdekinek központja egyértelműen nem határozható meg, úgy a személy illetősége ott lesz, ahol az adóév legnagyobb részét eltölti. De idáig már ritkán jutunk el.

Akkor most hogyan válhat valaki dubai vagy máltai illetőségűvé?

A fenti kritériumok alapján még a szegényes joggyakorlat fényében is megállapítható, hogy viszonylag „biztonságos” illetőségváltáshoz minimum két évre külföldre kell költözni, életvitelszerűen ott kell tartózkodni, évi két hónapnál többet nem illik Magyarországon tölteni és ha férj, feleség, gyerek, kutya- macska vagy ékszerteknős is van a családban, nekik is külföldre kell költözniük. Ellenkező esetben nehezen érvelhetne egy, az országot elhagyó magyar állampolgár, hogy a létérdekeinek központja külföldre került. Ha pedig csak a lakcímnyilvántartásban költözött el, akkor már a ténykérdésként vizsgálandó állandó lakóhely kritériumán elvérzik a haditerv.

És mi van a digitális nomádokkal?

Mai korunk termékei az ún. digitális nomádok, a fél világot minden évben körbejáró szoftverfejlesztők, akik adózásilag hontalannak tartják magukat. Ők valóban kibújnak az adózás alól? „Ilyen személyek esetén valóban nehezebb megállapítani az adóilletőséget, de az adószabályok alapján mindig van – kell lennie - egy országnak, amelyik a legmegalapozottabban állapíthatja meg az illetőséget velük szemben” – magyarázza a Jalsovszky ügyvéde. „Ha pedig esetleg ez az ország nem jelentkezik be a nomádért, akkor kisajátíthatja őt egy másik, sorban álló ország. Valahol mindenkinek be kell fizetnie a csekket.”