Plusz négy és fél milliárd a panelpályázatra

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavaly év végi sikeres kvótaértékesítéseknek köszönhetően 4,56 milliárd forintos keretet biztosít újabb támogatások megítéléséhez a Zöld Beruházási Rendszer lezárt Panel II. pályázatán. A többletforrásból a korábban benyújtott, de miniszteri döntéssel még nem rendelkező pályázatok kaphatnak hozzájárulást panellakások felújításához, energetikai korszerűsítéséhez.

Az elbírálás gyorsítása mellett a minisztérium azzal is segíti a lakóközösségeket, hogy térítésmentes műszaki-gazdasági és pénzügyi tanácsadást nyújt számukra az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. közreműködésével. A szakemberek átvizsgálják a beadott pályázatokat, és szükség estén javaslatot tesznek a műszaki és költségvetési módosításokra. Így a lakóközösség a legkisebb anyagi terhelés mellett a legnagyobb energia-megtakarítást érheti el.

A „ZBR Panel II.” pályázati konstrukcióban már 352 pályázat rendelkezik miniszteri döntéssel. A mostanáig megítélt összesen 16,7 milliárd forint állami támogatás több mint 30 ezer lakás felújítását teszi lehetővé, és mintegy 50,1 milliárd forintnyi megrendelést biztosít a hazai építőiparnak. A felújítások közel 197 millió KWh/év energia-megtakarítást eredményeznek, és 45 tonna/év feletti mennyiséggel mérséklik a hazai szén-dioxid kibocsátást.

A támogatott beruházások megvalósításával csökkennek a nyertes háztartások rezsiterhei, a kivitelezési munkák megrendelésekhez juttatják a hazai vállalkozásokat. A fejlesztések hozzájárulnak Magyarország energiaimport-függőségének mérsékléséhez is.

Fűtéskorszerűsítési pályázat: emelték a keretösszeget

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Kormány 1 milliárd 42 millió forintra bővítette az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítését támogató pályázatának támogatási keretösszegét.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lakosság energiahatékonysági beruházásait támogató pályázatok kiemelt jelentősége miatt az Új Széchenyi Terv „Fűtéskorszerűsítési Program” eredetileg mintegy 864 millió forintos keretösszegének kibővítését javasolta további 178 millió forinttal. A Kormány egyetértésével a benyújtott több mint 1200 pályázat gyors feldolgozását követően így már 1084 pályázat összesen 1 milliárd 42 millió forint értékű támogatásáról születhetett döntés. E forrás mintegy 2,7 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását segítheti elő.

További részletek itt olvashatók!

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo