Nem létező pályázatokkal hitegetnek

Az utóbbi hetekben több olyan pályázni szándékozó cégvezető kereste meg a Piac&Profit szakértőjét, Dr Szabó Bencét, akik csalás áldozatai lettek. A jelenség nem új, de ismét egyre gyakoribb.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Konkrétan olyan pályázati lehetőséggel hitegették a pórul járt vállalkozókat, amelyek már hónapok óta, esetleg több mint egy éve nem elérhetőek, azaz érvényes pályázatot már nem lehet benyújtani. A csalók sajnos ezt nem közlik a pályázni szándékozó céggel, helyette „eljátsszák”, hogy a kiírásra még mindig fogad az intézményrendszer pályázatokat, és persze nem felejtik el bezsebelni a több tízezer, olykor százezer forintos fix díjukat.

A játékot annyira komolyan veszik, hogy anyagokat, információkat kérnek be a cégektől, mintha ténylegesen készítenék a pályázatot. Aztán persze elsikkad a dolog, és láss csodát, a pályázatot már valamilyen ok miatt mégsem nyújtják be.

Még élő pályázati lehetőségek

Jelen pillanatban az uniós gazdaságfejlesztési pályázati kiírásokkal kapcsolatban elmondható, hogy a fiatalon vállalkozni vágyókat támogatni kívánó lehetőségen kívül semmilyen más gazdaságfejlesztési támogatási lehetőség sincs nyitva. Tehát sem az eszközbeszerzési, sem a telephelyfejlesztési, sem a kutatatás-fejlesztéseket támogató, sem ingatlanvásárlást megengedő kiírás nem érhető már el, és ez valószínűleg nem is fog változni ebben az évben.

A pályázati kiírások felfüggesztése ráadásul nemcsak a közép-magyarországi régióra, hanem a vidéki, elmaradottabb régiókra is vonatkozik.

Tények és tévhitek

Mielőtt bárki az oly népszerű összeesküvés elméleteket kezdené szőni, el kell mondani, hogy ennek nagyon egyszerű oka van. S ez nem más, mint az, hogy jelen pillanatban a 2013-as évet írjuk, ami az utolsó a 2007-2013-as periódusban, így erre az évre már kimerült a keret, és lekötötték a támogatási forrásokat.

Már most érdemes készülni a 2014-es pályázatokra
A magyar GDP 13 százalékának megfelelő összegű uniós forrás áll majd rendelkezésre gazdaságfejlesztésre a következő költségvetési ciklusban. Pályázni ugyan csak 2014-től lehet, szakértőnk, dr. Szabó Bence, az EURO Pályázat Kft. ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a siker érdekében már most érdemes néhány kérdést szem előtt tartani.
Sok cikk született, hogy még mindig rengeteg pénz vár lehívásra, ami igaz is, de itt ketté kell választani a dolgot több szempontból is. Egyrészt az uniós pályázatok egy jelentősebb része nem gazdaságfejlesztésre lett allokálva, és a lekötés elsősorban ott okoz problémát.

A gazdaságfejlesztési pályázatoknál már elegendő számú pályázat érkezett be, ezért a pénz majdnem teljes része le van kötve. A lehívás terén még itt is van elmaradás, de a már elnyert pályázati pénzek kifizetésének nem 2013 vége, hanem 2015. december 31. a határideje, így a támogatások lehívására még tulajdonképpen két és fél éve maradt az az intézményeknek és a pályázóknak, ami elegendőnek bizonyulhat. Fentiek alapján tehát nincs reális esély, hogy a 2013-as évben még gazdaságfejlesztésre komoly pályázati lehetőségek jelennének meg.

Gyanús jelek, amelyre figyelni érdemes

Előbbiek alapján két tanácsom lenne mindenkinek. Egyrészt mindenképpen győződjön meg arról, hogy a pályázatírója által propagált pályázati lehetőség még nyitva van-e. Erre a www.nfu.hu a megfelelő hivatalos forrás, de ha itt nem sikerül eligazodni, akkor javaslom, kérdezzen meg más pályázatíró cégeket is arról, hogy valóban nyitva lévő pályázati lehetőségről van-e szó. Mint azt a fentiekben vázoltam a 2013-as évben joggal kétkedhetünk, ha bármilyen gazdaságfejlesztési pályázati lehetőségen való indulásra akarnak biztatni.

A magas összegű fix díjat elkérő pályázatíró mindig az, aki nem bízik a sikerben
A másik javaslatom, hogy már eleve legyen valakinek gyanús, ha nagy összegeket akarnak elkérni nem sikerdíjas alapon. A magas összegű fix díjat elkérő pályázatíró mindig az, aki nem bízik a sikerben, ezért biztosítani akarja, hogy kudarc esetén is bevételhez jut. Ha belesétálunk egy ilyen csapdába szinte biztos, hogy a jövőben nem akarunk már többet a pályázatokról hallani, és esetleg a következő években a rossz tapasztalat miatt megyünk el olyan lehetőségek mellett, amelyek fellendíthették volna vállalkozásunkat.

Dr. Szabó Bence EURO Pályázat Kft. ügyvezető igazgató www.europalyazat.hu

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo