Kétmilliárdos bútortendert írt ki az állam

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) uniós forrásból finanszírozott közbeszerzést írt ki irodabútorok és egyéb kiegészítő bútorok szállítására a kormányablakok, vagyis a kormányzati ügyfélszolgálatok és egyes munkaügyi kirendeltségek egységes arculatának megvalósításához – írta a Napi Gazdaság.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Forrás: sxc.hu

A kiírást két részre osztották. Az elsőben 233–333 kormányablakot bútoroznának be teljesen, ahol összesen 2350 ügyfélkiszolgáló munkahely bútorral való ellátását kell megoldani 1,764 milliárd forintból. A második rész 56 munkaügyi kirendeltség bútorozására szól 314 millió forint értékben. Mindkét rész esetében 2015. június 30-ig kell leszállítani a bútorokat.

Az első részre csak olyan cég adhat be ajánlatot, amely az utolsó három üzleti évben évi legalább 1,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és ebből legalább egymilliárd irodabútorok szállításából származott minimum két szerződés alapján. A második rész esetében az elvárás 250 milliós forgalom, illetve 200 millió forintos irodabútor-forgalom (minimum két szerződés alapján). Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike megfelel a kritériumoknak. Az ajánlatokat szeptember 27-ig lehet benyújtani.

Aki a pályázatokra vár, lemarad
Még a körülmények ideális alakulása esetén is 6–9 hónapot vehet igénybe egy forrásbevonással megtámogatott piacra lépési akció. Azok a cégek, amelyek egy lapra tesznek fel mindent, és csak a pályázatokra várnak, komoly lépéshátrányba kerülhetnek versenytársaikkal szemben.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo