Két fontos pályázat érhető el mától

A 2007-13-as, idén záruló Gazdaságfejlesztési Operatív Program forrásából utolsóként, két fontos területet támogató pályázati felhívás érhető el a mai naptól. A két pályázati forrásra összesen másfél milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezek révén most a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, valamint az informatikai témájú kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások juthatnak támogatáshoz. Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár emlékezetett arra, hogy a magyar kormány elkötelezte magát a munkahelyteremtés és a kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének javítása mellett. A két célt szolgáló pályázat fél- illetve egy milliárdos keretösszeggel érhető el a kkv szektor számára március közepéig.

Közben már az új uniós költségvetésből származó pénzekre is hamarosan indulnak a pályázatok!

Az „Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban” című felhívásra a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató akkreditált munkáltatók jelentkezhetnek március 2. és március 16. között. A vállalkozások különféle belső fejlesztéseinek 500 milliós keretösszegű támogatásával a cél, hogy az átlagos foglalkoztatási színvonal növekedjen, és a munkalehetőség kínálati oldalának támogatásával egyenlő esélyek szülessenek a munkaerő-piaci elhelyezkedésben és munkavégzésben.

A pályázók 20-150 millió forintot igényelhetnek fejlesztéseik megvalósítására 25-70% közötti támogatási mérték mellett. A támogatásból lehetőség nyílik eszközbeszerzésre, amelyek javítják a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit, illetve a minőségi munkavégzés feltételeit teremtik meg. Ingatlan beruházás is történhet belőle, például akadálymentesítés, illetve támogatható tevékenység a piacra jutás, HR fejlesztés, tanácsadás vagy hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása.

CSAK ÓVATOSAN AZ UNIÓS FORRÁSOKKAL
A Budapest Bank vállalati szakértői szerint az uniós források tömeges megnyílása jelentős növekedést hozhat az új beruházások terén, amely lehetőséget és veszélyt is jelenthet egyben a cégek jövőjére nézve.
A „Versenyképes IKT szektor fejlesztése” kiírás célja az IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások felkészítése a Horizont 2020-ban való sikeres szereplésre, hogy ezen keresztül nemzetközi piaci lehetőségeik bővüljenek.

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program. Három átfogó pillére a „Kiváló tudomány”, az „Ipari vezető szerep” és a „Társadalmi kihívások”, amelyeken belül már jelenleg és a következő években is összességében több száz pályázati kiíráson indulhatnak pályázók az egész Európai Unióból, így Magyarországról is.

A pályázat keretében a vállalkozások megismerhetik a Horizont 2020 programot, valamint lehetőség van innovációs tanácsadás igénybevételére és marketing tevékenység támogatására 1 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázat március 2. – 2015. március 12. között adható be, a tervek szerint 110-140 projekt kaphat 5-20 millió forintos támogatást, amely 75%-os támogatási mértéket jelent.

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo