Alacsony kamatú mikrohitel fővárosi vállalkozásoknak

Induló és mikrovállalkozások részére kínál kedvezményes hitelkonstrukciót a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató budapesti székhelyű vagy telephelyű cégek a vállalkozások létrejöttét, fejlődését támogató, 4,9 százalékos kamattal nyújtott hitel mellett térítésmentesen igénybe vehetik a konzultációs és tanácsadási lehetőségeket is.

Elsősorban a kis hiteligényű, kezdő vállalkozásokat segíti a 4,9 százalékos kedvezményes kamatozású hitellel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány.

Nincs ágazati megkötés

A Mikrohitel -  amely kiemelt szerepet tölt be a kereskedelmi banki módszerrel nem finanszírozható vállalkozások számára kidolgozott program szolgáltatásai között - ágazati megkötés nélkül igényelhető a fővárosi vállalkozásfejlesztési programon keresztül. A Mikrohitel speciális konstrukció, amely ötvözi a kisösszegű, olcsó, éven belüli és éven túli hitelforrások jó tulajdonságait. A konstrukció keretében legfeljebb 7 millió forint igényelhető, amelyet gépek, berendezések, eszközök és más beruházások finanszírozására, a már meglévő üzleti tulajdon vagy bérelt infrastruktúra bővítésére és/vagy fejlesztésére fordíthat a vállalkozás.

Ha a vállalkozás kizárólag forgóeszköz vásárlására fordítja a hitelét, akkor a futamidő legfeljebb 36 hónap lehet. Újdonság, hogy a kölcsön nem csak a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközök finanszírozásához használható fel.

Üzleti terv is kell

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnál jelentkező vállalkozások forráshoz juttatásának eljárása eltér a kereskedelmi bankok által folytatott gyakorlattól. A hitelkérelem benyújtása előtt a közalapítvány felméri a vállalkozó gazdálkodási és szakmai felkészültségét, és a hiányos területekre vonatkozóan tanácsadással, képzéssel áll a rendelkezésére. A hitel odaítélése kizárólag megvalósítható üzleti terv bemutatását követően lehetséges, a jogi biztosíték megléte még nem biztosítja a hitel jóváhagyását.

A közalapítvány a hitel visszafizetésének időszakában is folyamatosan figyelemmel kíséri a vállalkozás teljesítményét, és szükség esetén - a vállalkozóval együttműködve - javaslatokat tesz a kedvezőtlen tendenciák megváltoztatására. Valamennyi induló és mikrovállalkozás azonos feltételekkel veheti igénybe a szolgáltatásokat.

A konstrukciók részletes, naprakész feltételrendszerét a közalapítvány honlapján találják meg az érdeklődők (www.bvk.hu).

Itt vannak a feltételek - plusz hárommilliárd mikrovállalkozásoknak
A kormány 3 milliárd forintot átcsoportosított az Új Széchenyi Terv kombinált mikrohitelprogramra a hat konvergenciarégióban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A pályázati kiírás módosítását a múlt héten tette közzé az ügynökség. Magyarországon a hat konvergenciarégió az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli.
Nem tartozik ide fejlettségi szintje alapján a közép-magyarországi régió, ahol az európai uniós források felhasználására a konvergenciarégiókétól eltérő szabályozás érvényes, ezért a pályázati kiírás itt felfüggesztve maradt. Az NFÜ honlapján megjelent a "Mikrovállalkozások fejlesztése" című (GOP-2011-2.1.1/M, illetve KMOP-2011-1.2.1/M kódszámú) kiírás módosított pályázati felhívása - áll az NFÜ közleményében.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo