60 ezer eszköz felejtődik a taxikban

A londoni taxik utasai az utóbbi hat nap leforgása alatt több mint 60 ezer kütyüt hagytak a cab-okban - derült ki egy tanulmányból.

Az eszközök döntő többsége, több mint 55 ezer készülék mobiltelefon, míg a maradék leginkább laptop volt. Az adatbiztonsággal foglalkozó cég, mely 300 taxisofőr megkérdezésével végezte el felmérését, arra figyelmeztette a kuncsaftokat, hogy jelszóval védjék eszközeiket a személyiség-lopás ellen. Egyes csalással és visszaéléssel foglalkozó szakértők szerint kényes adatok kerülhetnek ily módon bűnözők kezére.

Mobiltelefonok, mp3 lejátszók és pendrive-ok már dokumentumok, képek és e-mailek tízezreit képesek tárolni, ezzel a személyiség-tolvajok és hackerek kedvelt célpontjaivá váltak.

Az Equifax hitelbiztosító által készített áprilisi felmérés szerint az ügyfelei 16 százaléka tárolja PIN kódját mobiltelefonján.

A Credant Technologies biztonsági cég szerint katasztrófális hatása lehet mind magánszemély, mind pedig egy cég számára az adatok elvesztése. Azt tanácsolják a felhasználóknak, hogy kódolják, vagy jelszóval lássák el készülékeiket.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo