Nehéz helyzetben a Sony

A Sony részvényeinek az ára 4,5 százalékot esett, miután a társaság bejelentette, hogy valószínűleg 100 millió dollárt kell költsön a hibás mobilkészülékek visszahívására, és ebben az évben ez már a harmadik ilyen eset.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az elektronikai cikkekkel foglalkozó japán óriáscég kedden jelentette be, hogy kénytelen visszahívni számos mobiltelefont. Ez elég nagy nyomást gyakorol a társaságra, amely most azon fáradozik, hogy ismét nagymértékű profitnövekedést tudjon elérni, és a konkrét eredményekről július 26-án kaphatunk információkat, a Sony ugyanis ekkor hozza nyilvánosságra az első pénzügyi negyedévére vonatkozó információkat.

A KDDI, Japán második legnagyobb mobilszolgáltatója bejelentette, hogy 560 ezer Sony kézikészüléket fog visszahívni, mégpedig azért, mert ezekben a telefonokban egy tervezési hiba folytán az akkumulátorok túlmelegedhetnek. A Sony májusban már kicserélt 546 ezer mobiltelefont, amelyek szoftverje hibás volt.

A mobilokkal kapcsolatos bajokon kívül a Sonynak még számos problémával kell szembenéznie, például mostanában erősen csökken a kereslet néhány olyan kulcstermékük iránt, mint például a személyi számítógépek. A társaság zászlóshajójának számító játékkonzol, a Playstation2 év végén erős konkurenciára számíthat a Microsoft és a Nintendo részéről, ezért a Sony az eladások növelése érdekében a készülék árát Japánban múlt héten majdnem 5 ezer jennel csökkentette.

A mobiltelefonok és a különböző vezeték nélküli kézikészülékek már régóta a társaság gyenge pontjának számítanak. Kunitake Ando elnök vezetése alatt azonban a cég rengeteg pénzt fektetett be a mobilrészleg felfejlesztésébe. Teljesen új termékvonalat jelentettek meg a piacon, és bejelentették, hogy közös vállalatot hoznak létre a világ egyik legnagyobb mobiltelefon-gyártójával, a svéd Ericssonnal.

A Sony szóvivője a The Standardnak elmondta, hogy a társaság nem változtatta meg áprilisban közzétett előrejelzéseit, amelyek szerint az egész évre vonatkozó működési profitjuk várhatóan 300 milliárd jen lesz. A visszahívásoknak hosszú távon azonban komolyabb hatása is lehet, hiszen ez a társaságnak mindenképpen presztízsveszteséget jelent, ez a részvények árának csökkenéséből is látszik, hiszen az hat hónapja nem volt ilyen alacsony, mint most, a bejelentést követően.

Forrás: Prim Online

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo