Gyorsjelentés az internetgazdaságról IV.

Fókuszban: az internet- és kábeltelevízió-szolgáltatók

A GKI Gazdaságkutató Rt. – a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve – új, a vállalati szféra egészét átfogó kutatást indított. A 2000. IV. negyedévben megkezdett vizsgálat célja az internet és a kapcsolódó üzleti alkalmazások ismeretének, elterjedésének, jövőjének feltárása, az internet alapú kereskedelemre és az információtechnológiai piacra vonatkozó várakozások feltérképezése. A kutatás során a teljes hazai vállalati kört öt csoportra osztottuk, amelyből most az internet- és kábeltelevízió-szolgáltatók válaszait ismertetjük.

A gyorsjelentés fő megállapításai a következők:
Az internetszolgáltatók szerint az internethez jelenleg Magyarországon 850 ezren férnek hozzá, azaz ennyi ember kapcsolódik munkahelyről, iskolából, otthonról összesen a világhálóra. Egy év alatt a hozzáférők számának 50%-os növekedésére számítanak, és ennél is kissé gyorsabb bővülést prognosztizálnak az internet-előfizetők számában .

A magyar internethasználók körének bővülését a válaszok alapján leginkább a telefonköltségek csökkenése serkentené, míg második helyen az internethez szükséges technikai háttér árának csökkenését és az életszínvonal növekedését jelölték meg a válaszadók. Nem várnak nagymértékű javulást egy esetleges átfogó kormányzati internetes programtól vagy a számítástechnikai hozzáértés növekedésétől.

A beérkezett válaszok alapján idén az internetre ISDN-modemen és bérelt vonalon keresztül csatlakozók számának növekedése jelezhető előre; arányaiban kevesebben érik majd el a világhálót hagyományos telefonvonalakon keresztül, míg a kábel, mikrohullámú és egyéb hozzáférések aránya lényegében változatlan marad.

A válaszoló internetszolgáltatók árbevételének átlagosan 5,3%-át tették ki 2000-ben az internetes reklámbevételek, a következő években pedig ezen bevételi forrás súlyának enyhe növekedésére számítanak. A saját cég, szolgáltatás interneten keresztüli hirdetésére reklámköltségvetésük 6,8%-át fordították 2000-ben, ez idén már ennek közel kétszeresét, reklámkiadásaik 12%-át fogja kitenni.

A szolgáltatók szerint az internetes reklámpiac nagysága 2000-ben 735 millió forint volt, 2001-re ennek megkétszerezése várható.

A növekvő kereslet kielégítésére az internetszolgáltatók saját infrastruktúrájuk fejlesztésével is készülnek. Előrejelzésük szerint szervereik számát 2001-ben 38%-kal fogják növelni, ez a növekedés pedig természetesen együtt jár majd a rendelkezésre álló tárterület, a sávszélesség és a többi, felhasználókat érintő szolgáltatás fejlesztésével.

Összességében a várakozások szerint a következő években még tovább erősödik a már jelenleg is élesnek ítélt verseny az internetszolgáltatás területén.

Felmérésünk kiterjedt a kábeltelevíziós társaságok, mint későbbi potencionális internetszolgáltatók várakozásaira is.

A megkeresésünkre válaszoló kábeltelevíziós cégek valamivel több mint felének rendszere már csillagpontos, de a többiek is – szinte kivétel nélkül – a következő 1-2 évben tervezik rendszerük ilyen továbbfejlesztését.

Internetezési lehetőséget egyelőre a válaszoló szolgáltatók töredéke nyújt csak saját hálózatán, többségüknél, közel 80%-uknál az elkövetkező évek céljai közt szerepel a hálózat internetezésre alkalmassá alakítása.

A válaszok alapján várhatóan a szegmens résztvevői reklámköltségének 2001-ben 8,5%-át, 2002-ben 12,4%-át teszik majd ki az internetes reklámok.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo