Elhalasztott projektek zúdulnak a vezető magyar big data cégre

A gyógyszeriparból, a pénzügyi szektorból és a nemzetközi tech óriásoktól érkező megrendelések tartják két számjegyű növekedési pályán a budapesti székhelyű Starschema Kft-t. A digitalizáció globális gyorsulásával rövid és hosszú távon is folyamatosan javulnak a cég üzleti kilátásai.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarország legnagyobb üzleti intelligencia és big data szolgáltatója 2021 első félévében 2,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami egyértelműen meghaladja az előzetes várakozásokat. A cég 2020-ban a világjárvány okozta negatív gazdasági hatások ellenére is közel 12 százalékos bevétel növekedést produkált. Erre alapozva ez év egészére 15 százalékos növekedéssel kalkulált, de a vártnál jobb első féléves eredmények nagyobb tempót vetítenek előre.

A több mint 200 munkavállalót foglalkoztató Starschema ügyfeleinek többsége, közel 55 százaléka az Egyesült Államokból, főként Fortune 500-as nagyvállalatok közül kerül ki. A világjárványhoz köthető jelenség, hogy tavaly meredek emelkedésnek indult a nemzetközi gyógyszeripari óriásoktól származó megrendelések aránya. Ez a trend idén is megfigyelhető. 2021 első hat hónapjában többek között az ágazat olyan meghatározó szereplői vették igénybe a magyar cég üzleti intelligencia szolgáltatásait, mint a tavaly 48 milliárd dollár bevételt elérő Merck & Co., az Astellas Pharma vagy a Quest Diagnostic.

Erősödés érzékelhető a tech és a pénzügyi szektorból érkező megrendelések tekintetében is. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a világ legnagyobb befektetési alapja, a BlackRock számára végzett projekt, amelynek keretében a Starschema szakértői üzletkritikus folyamatok digitalizálásán és felhő alapú modernizáción dolgoznak.

Földi Tamás, a cég ügyvezetője szerint a digitalizáció globális gyorsulásával ügyfeleik részéről egyre nagyobb az igény új digitális termékek és adatelemzési szolgáltatások előállítására. „A piac rendkívüli módon pezseg. A jelenleg 30 milliárd dollárosra becsült globális analitikai szegmens évente közel 25 százalékkal bővül, és a lendület jó eséllyel az évtized végéig ki is fog tartani. Ez jelentős mértékben javítja a Starschema rövid és hosszú távú üzleti kilátásait” – fogalmazott Földi Tamás.

Új kihívás elé állítja a céget, hogy ügyfeleik gyakorlatilag egyszerre jelentkeznek a világjárvány miatt tavaly elhalasztott projektjeikkel és megbízásaikkal. „Szokatlan helyzetben vagyunk, de ugyanebben a cipőben járnak a hozzánk hasonló specialista vállalkozások is. A projektbőség miatt most lehetőségünk nyílik válogatni, és csak azokat a megbízásokat elfogadni, amelyek valóban innovatívak és profilunkba vágnak” – mondta Földi Tamás.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo