Búcsú az egértől és a billentyűzettől?

Tabudöntögetőnek tekinthető az, aki szerint pár éven belül búcsút mondhatunk a lassan őskövületnek számító számítógépes billentyűzetnek és az egérnek. A jól bevált kiegészítőket váltó technológiák már itt vannak a küszöbön, mégsem lehet tudni, hogy bekövetkezik-e olyan radikális változás, mint amikor az írógépet számítógépre cseréltük.

Informatikai kiállításokon rendszeresen lehet látni olyan innovatív ötleteket és megoldásokat, amelyek a jelenleg megszokott, a számítógép irányítására használt perifériákat szeretnék örökre átadni a múltnak. Az ez év júniusában, Tajpejben megtartott Computex kiállításon is jelen volt a billentyűzetet kiváltani hivatott érintésérzékeny multitouch kijelző, amely akár több négyzetméteres nagyságban is gyártható. Néhány éve elég futurisztikusnak hatott az elképzelés, de mára már ez a technológia elért a végső felhasználókhoz is.

Szükségtelen az egér?

Már Magyarországon is forgalomba hozták az iPhone 3G internettelefont, amelynek kezelése erre a technológiára épül. Az érintőképernyő segítségével e-mailt írhatunk, könnyen kikereshetjük a térképről a kívánt utcát, s az oda vezető, számunkra optimális útvonalat a beépített navigációs rendszer mutatja meg nekünk.

A fejlesztők viszont már a multi-touch screenen túlmutató újításokon dolgoznak. A kézmozgást elemző berendezések célja például az, hogy testfelület ne is érintkezzék a számítógép-alkatrésszel, hanem elég legyen gyakorlatilag a levegőben "hadonászni", hogy a szoftvereket kezeljük. Egér ebben az esetben sem kell.

A már majdnem negyvenéves számítógépes egér napjai meg vannak számlálva, számolt be a piacesprofit.hu Steve Prentice-nak, a Gartner kutatóintézet egyik munkatársának "tabudöntögető" kijelentéséről. A kiegészítő 3-5 éven belüli eltűnését olyan újfajta beviteli módszerek váltják majd le, mint az érintőképernyő és különféle arcfelismerő eszközök. Az egér tökéletesen illeszkedik egy asztali számítógép perifériái közé, de az otthoni szórakozásra vagy a laptoppal való használata egyre ritkább - közölte Prentice. Mindez a folyamat pedig az egyre nagyobb méreteket öltő játékkultúrának köszönhető.

A Panasonic, a Sony és a Canon is piacra dobta már a futurisztikus - kéz- és arcfelismerő - beviteli módszerekkel működő szórakoztató elektronikai termékeiket. Az egér halála nagy túlzás - véli viszont Rory Dooley, a Logitech kiegészítő kellékek üzletágának alelnöke és ügyvezetője. A cég húsz év alatt több mint 500 millió egeret értékesített világszerte.

Nem lesznek nagy ugrások

Vígh Attila, a Microsoft Entertainment and Devices marketingmenedzsere lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha az egeret elhagyjuk, az olyan váltás lesz, mint amikor írógépről számítógépre váltottunk. Viszont még most is sokan használnak írógépet - tette hozzá Vígh, jelezve, hogy az egeret - és a billentyűzetet - szerinte nem lehet csak úgy elfelejteni tíz éven belül. Szerinte a közeljövőben nem lesznek nagy ugrások, inkább a ma meglévő perifériák alakulnak át folyamatosan. Ez akkor is igaz, ha minden évben jelennek meg új innovációk. Amilyen a Microsoft Surface, amely gyakorlatilag az egér továbbfejlesztése, csak itt egér helyett az ujjainkkal kezeljük a rendszert. Vígh Attila nem hiszi, hogy valós vásárlói igény lenne arra, hogy radikálisan másféle eszközökön kezdjék el törni a fejüket. Persze soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, hagyja nyitva a kiskaput a Microsoft szakembere.

Elképzelhető tehát, hogy veszélyben van a jól megszokott számítógépes kiegészítőnk, az egér, de lassan maga az ember is. Az eye-tracking termékek - amelyek elemzik, hogy mikor hova nézünk - már most is forgalomban vannak, a marketingfelmérések kedvelt eszközei ezek. De a tudomány ennél is tovább tágítja a határokat. Egyelőre kicsit még elvont dolognak számít, de előrelépések már történtek az agy elektromos változásainak érzékelésére fejlesztett eszközök terén. Gyakorlatilag a gondolatainkkal is lehet majd irányítani bizonyos funkciókat, ha a kísérletek sikeresek lesznek.

A felhasználókon múlik

A szem mozgását érzékelő és követő egér vagy a virtuális klaviatúra már nem csak a fejlesztők agyában léteznek, de nem gondolom, hogy a következő három-négy évben ezek a technológiák akár csak részben is felváltanák a hagyományos perifériákat. Tömeges elterjedésük pedig még ezután is kérdéses - válaszolt megkeresésünkre Falus László, a Hama Magyarország értékesítési igazgatója. Tőle tudjuk, hogy az ilyen típusú újítások jellemzően a gyártóktól indulnak ki. A Hamának is vannak innovatív, ma még futurisztikusnak tűnő ötletei. Ezekkel akkor lép a piacra, ha a felhasználók szélesebb rétegei számára is befogadhatók lesznek.

A vásárlók véleménye igen fontos minden újítás elterjedésében, hiszen - a gondolat irányította berendezéseknél maradva - lehet egy termék bármennyire is innovatív, nem biztos, hogy a felhasználók elfogadják azt, hogy a fejükre mindenféle diódákat és vezetékeket kell kapcsolni ahhoz, hogy ne kelljen az egér után nyúlni.

A cikk a Piac és Profit szeptemberi számában jelenti meg.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo