Bizakodóak a magyar vállalkozások - túlnyomó többségük nem számít visszaesésre

A Mastercard friss kutatása szerint a magyar kis- és középvállalkozások közel fele (48 százalék) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd. A megkérdezettek több mint negyede (27 százalék) pedig üzleti növekedéssel számol a közeli jövőben. A világjárvány kisebb negatív hatását a vállalkozások 35 százaléka érezte, súlyosabb következményekről 16 százalék számolt be.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Mastercard a kutatást azzal a céllal végezte, hogy átfogó képet adjon a digitalizáció hatásáról a kisvállalkozói szektorban. Míg a világjárvány a vásárlók napi fizetési szokásait gyökeresen megváltoztatta és tolta a digitális fizetések irányába, addig a vállalkozások esetén ez a folyamat kevésbé hozott drasztikus átalakulást.

A megkérdezett cégek 68 százaléka elsődlegesen banki átutalással fizet, és a napi ügymenet kapcsán is ezt a fizetési módot részesíti előnyben. A kártyás fizetést 16 százalékuk említette elsődleges fizetési eszközként, és főleg az olyan kiadásokat rendezik ily módon, mint az üzleti ebédek, utazások, szállás fizetése és a tankolás. A magyar vállalkozások 17 százalékánál jelenti a készpénz az elsődleges fizetési eszközt, a többség nem szívesen fizet így, mert a kezelése és a könyvelése egyaránt lassú és bonyolult.

Bolti vásárlásoknál a vállalkozások körében is a digitális fizetéseké a főszerep; 84 százalékuk fizet így, ebből 54 százalék a bankkártyás, 30 százalék a számlaalapú fizetés a kutatás szerint. Készpénzt csak 17 százalékuk használ ilyen helyzetekben. Online vásárlások esetén is hasonló előnyt élveznek a digitális megoldások: 47 százalék a banki átutalás, 21 százalék a kártyás online, 18 százalék a kártyás utánvét, és csupán 18 százalék a készpénzhasználat aránya.

A banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65 százaléka meglévő bankját kérdezi és 42 százalékuk fordul könyvelőjéhez. 5-ös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket. A bizalom is ehhez közelít (3,8), de a két érték között szoros összefüggés van; magas bizalom mellett az összesített elégedettség is jobban alakul. A hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, a fintech szolgáltatókba vetett bizalom 3,2 pontot ért el a kutatás során.

Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21 százaléka számolt be erős és aktív együttműködésről, a válaszadók 76 százaléka pedig azt mondta, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a kapcsolat főként a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nincsenek aktív kapcsolatban bankjukkal, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo