Záródnak a kiskapuk: új bortörvény készül

A cél az, hogy legyenek mustfok határértékek, így a jelenlegi önbevallást jobban tudják ellenőrizni.

Fotó: SXC

A rendszerváltás óta a harmadik bortörvény készül - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az M1-en.

Brazsil Dávid elmondta: az agrártárcával közösen olyan központi adatbázist kívánnak létrehozni, amelyben naprakész adatok lesznek.

A szakembernek a műsorban felvetették, hogy Nagy István agrárminiszter azt mondta: az új törvénnyel céljuk a jelenlegi kiskapuk bezárása is. Brazsil Dávid elmondta: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa már tavaly lépéseket tett egy kiskapu bezárására: hivatalos hatósági mustfok méréséket végeztek, annak eljárásrendjét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen dolgoztak ki.

Ezt szeretnék az idén az ország minden borvidékére kiterjeszteni.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo