Vissza nem térítendő uniós támogatáshoz juthatnak fiatal gazdák

A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes. Ennek egyik kiemelt eleme a 79 milliárd forintos keretösszeggel megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló felhívás, amelyre a kérelmeket 2025. július 16-tól lehet benyújtani – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Viski József ismertette, hogy a Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló „Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása” című felhívásra azok a 18 és 40 év közötti fiatal mezőgazdasági termelők nyújthatnak be pályázatot, akiknek van államilag elismert vagy honosított mezőgazdasági jellegű végzettségük, legfeljebb 5 éve alapított mezőgazdasági üzemet vezetnek, és a felhívásban meghatározott üzemmérettel rendelkeznek.

Fiatal gazdák nyerhetnek
Fiatal gazdák nyerhetnek
Fotó: Depositphotos
Hasonló feltételek vonatkoznak a fiatal gazdák vállalkozásaira is. A felhívás két célterületet tartalmaz: 39 milliárd forinttal támogatja a fiatal gazdák indulását a generációs megújulás érdekében, illetve 40 milliárdos keretösszeggel segíti a fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak megvalósulását. A fiatal gazdák induló támogatásként 14,6 millió forintra, beruházásaik támogatására pedig 10,5 millió és 75 millió forint közötti összegre pályázhatnak, mely esetben a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70 százaléka. Fontos, hogy együttesen, mindkét célterületre pályázniuk kell az érintetteknek.

Az agrártámogatási rendszeren túl – mely arra is lehetőséget ad, hogy a fiatalok területalapú kiegészítő többlettámogatást vehessenek igénybe –, a megújuló szabályozási környezet ugyancsak kedvez nekik, hiszen az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény lehetőséget ad arra is, hogy az idősebb generációtól egyben vehessék át a gazdaságot – mondta el az államtitkár.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo