Vissza nem térítendő támogatás kkv-knak

Negyvennyolcmilliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

A 8+1 pontból álló Demján Sándor Programon belül meghirdetett, vissza nem terítendő támogatást biztosító beruházásélénkítő programmal a kormány célja, hogy ezek a beruházások jól hasznosuljanak és támogassák a gazdaság növekedését.

Az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban 5-200 millió forint összegre pályázhatnak cégek, amit objektív kritériumok alapján fognak elbírálni. Az NGM várakozása szerint a programra várhatóan nagy lesz az érdeklődés.

A Demján Sándor Program eddig bejelentett alprogramjai közül kiemelte, hogy a november 1-jétől 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamata. A szerdán 100 milliárd forintos keretösszeggel elindított a Demján Sándor Tőkeprogramra már 50 cég adta le előregisztrációját.

(MTI) 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo