Világjárvány előtti szinten az olajára, az eladók visszafogják termelésüket, hogy emelkedjen az ár

Önkéntes alapon csökkentik olajkitermelésüket a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők (OPEC+) több tagja.

A szaúdi állami sajtó tájékoztatása szerint Rijád napi félmillió hordóval csökkenti olajtermelését májustól az év végéig.

Hol van már a szankciók hatása? (Fotó: Depositphotos)
Hol van már a szankciók hatása? (Fotó: Depositphotos)

Alekszandr Novak, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettese a nap folyamán közölte, hogy Moszkva szintén napi félmillió hordóval kevesebb olajat fog kitermelni.

Az Egyesült Arab Emírségek 144 ezer, Kuvait 128 ezer, Irak 211 ezer, Omán 40 ezer, Algéria 48 ezer, Kazahsztán pedig 78 ezer hordóval mérsékli a kitermelt napi mennyiséget 2023 végéig.

A szaúdi energiaügyi minisztérium állásfoglalásában olyan óvintézkedésnek nevezte a királyság lépését, amely a globális olajpiac stabilitását hivatott szolgálni.

Ez az önkéntes csökkentés óvintézkedésnek számít az OPEC és az OPEC+ 2022. október 5-én tartott 33. miniszteri szintű tanácskozásán elfogadott termelésredukáláson felül - olvasható a kazah energiaügyi tárca közleményében.

A 13 OPEC-tag mellett tíz másik olajtermelő országot magában foglaló csoport, az OPEC+ tavaly döntött arról, hogy novembertől 2023 végéig napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek ki. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo