Varga Mihály benyújtotta a 2024-es költségvetést - mi lesz a nyugdíjjal?

Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.

Háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja hazánk biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Ezért a jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll.

A pénzügyminiszter azt mondta: háborús időkben kiemelten fontos a stabilitás és a tervezhetőség, ezért a 9 éve bevezetett gyakorlat szerint még nyáron az Országgyűlés elé terjesztették a következő évi költségvetést. Így a családok, a gazdasági szereplők és intézmények jó előre megismerhetik a kormány jövő évre vonatkozó szándékait és tervezett lépéseit. Kiemelte: olyan költségvetést terveztek, amely számol a ma ismert veszélyekkel, azok között is elsősorban a háború elhúzódásával.

Július elején szavaznak róla (Fotó: Depositphotos)
Július elején szavaznak róla (Fotó: Depositphotos)

A legfőbb feladatnak a korábban elért eredmények megvédését, fenntartását nevezte.

A tervezetet május 19-én átadták a Költségvetési Tanácsnak, amely támogatta azt, és megerősítette, hogy egyetért a hiány és az államadósság csökkentésével. A testület néhány kockázatot megjelölt, amelyet a kormány mérlegelt, a javaslat tehát benyújtható az Országgyűlésnek, amely azt akár már július 7-én el is fogadhatja - mondta a miniszter.

A főbb számokról szólva Varga Mihály elmondta: folytatódhat az elmúlt évtizedben látott gazdasági felzárkózás, 2,9 százalékra csökkentik a hiányt, a GDP 66,7 százalékára javítják az államadósság szintjét, és 6 százalék körüli szintre szorítják az inflációt. Jövőre 4 százalék körül alakulhat a GDP növekedése, amely meghaladja az uniós átlagot. Azzal számolnak, hogy sikerül megvédeni a 4,7 millió körüli foglalkoztatottsági szintet és a 4 százalék körüli munkanélküliséget.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo