Ünnepelték Zelenszkijt az amerikai Kongresszusban

Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és demokráciába - jelentette ki az ukrán elnök az amerikai Kongresszusban tartott beszédében.

Volodimir Zelenszkij azt ígérte, hogy a támogatást a lehető legnagyobb felelősséggel használják fel, ami segítséget ad ahhoz, hogy "felgyorsítják a győzelmet.

Az államfő a Képviselőház és Szenátus együttes ülésén megköszönte a Kongresszus által korábban megszavazott pénzügyi támogatási csomagokat. Kifejtette, hogy harctéren az orosz erők fölényben vannak a lőszert és tüzérségi eszközöket tekintve, amit az Ukrajnának támogatásként szállított eszközök ellensúlyoznak ugyan, de megjegyezte, hogy ezek "nem elegendők".

Még ukrán zászló is előkerült az amerikai Kongresszusban  (Forrás: Twitter)
Még ukrán zászló is előkerült az amerikai Kongresszusban (Forrás: Twitter)

Az amerikai katonai eszközök felhasználását illetően Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy soha nem kért amerikai katonákat a tankok és egyéb eszközök kezeléséhez, azt az ukrán katonák elsajátítják.

A világ annyira összekapcsolt, kölcsönösen függő, hogy senki nem állhat a félre a háború hatásai elől "az Egyesült Államoktól Kínáig, Európától Latin-Amerikáig", és senki nem érezheti magát biztonságban egy ilyen háború idején - hívta fel a figyelmet.

Az elnök arra is kérte az amerikai törvényhozókat, hogy segítsenek megvalósítani az általa javasolt 10 pontos béketervet, valamint sürgette őket, hogy Oroszország felelősségre vonása keretében fokozzák a Moszkva elleni szankciókat.

Az ukrán elnök szerdán a déli órákban érkezett az amerikai fővárosba. Először Joe Biden fogadta a Fehér Házban, ahol az amerikai elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok 1,8 milliárd dollár pótlólagos katonai támogatást nyújt Ukrajna számára, amelynek része Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer is.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo