Újabb szomorú hír az amúgyis nyüglődő magyar gazdaságnak

Az export vártnál nagyobb havi csökkenése és az import várnál kisebb növekedése után nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki júniusban Németországnak a statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Németország külkereskedelmi többlete 2024 júniusában 20,4 milliárd euróra csökkent a júniusban felfelé módosított 25,3 milliárd euróról, ami kisebb a 23,5 milliárd eurós előrejelzésnél. A júniusi lett tavaly október óta, nyolc hónapja a legkisebb német kereskedelmi többlet. Tavaly júniusban 19,0 milliárd euró volt a kereskedelmi többlet.

A magyar gazdaság teljesítménye szorosan összefügg a némettel
A magyar gazdaság teljesítménye szorosan összefügg a némettel
Fotó: Depositphotos
A német export júniusban az előző havihoz képest a várt 1,5 százalék helyett 3,4 százalékkal, tavaly december óta a legmeredekebben 127,7 milliárd euróra, hat havi mélypontra esett. Az előző hónapban 3,1 százalékos volt az export csökkenése. Az egy évvel korábbitól a júniusi export 4,4 százalékkal marad el.

Az EU-ba irányuló export 3,4 százalékkal csökkent, ezen belül az euróövezeti 3,3 százalékkal, az euróövezeten kívüli 3,7 százalékkal.

A harmadik országokba irányuló export 3,2 százalékkal csökkent, az Egyesült Államokba a kivitel 7,7 százalékkal, az Egyesült Királyságba és Oroszországba 0,6 százalékkal és 3,2 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a Kínába az export 3,4 százalékkal nőtt. Az év első hét hónapjában a kivitel az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal 798,8 milliárd euróra csökkent.

A német import júniusban a várt 2,8 százalékos növekedés helyett 0,3 százalékkal nőtt 107,3 milliárd euróra. Májusban 5,5 százalékkal csökkent az import az előző havihoz képest. A júniusi import 6,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

Az Európai Unión kívülről az import 0,4 százalékkal csökkent, Kínából 4,9 százalékkal, az Egyesült Államokból 6,5 százalékkal és Oroszországból 1,5 százalékkal. Az import az Egyesült Királyságól 11,1 százalékkal nőtt.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo