Újabb repülőjárat indul Budapestről Kínába

November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Szijjártó Péter bejegyzése szerint új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-tól ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel.

A kínai turisták sokat költenek (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Attila)
A kínai turisták sokat költenek (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Attila)

A magyar fővárosból így a távol-keleti ország egyik leggyorsabban fejlődő régiója válik közvetlenül elérhetővé Peking és Sanghaj mellett, tehát a jövő hónaptól már három kínai városba lehet repülővel utazni – hangsúlyozta.

A bejegyzés szerint a járvány drasztikus hatással volt a légi összeköttetésekre, különösen Kínával, de folyamatosan dolgoznak az újjáépítésen. A tárcavezető kulcsfontosságúnak nevezte a gazdasági kapcsolatok szempontjából a közvetlen légi járatokat, mivel – tette hozzá – az üzletemberek és a turisták egyaránt előnyben részesítik azokat a városokat, ahová átszállás nélkül el tudnak repülni.

A kínai turistákért óriási a verseny Közép-Európában, mert statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez – írta a miniszter. (MTI)

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo