Újabb fegyverrel menne neki az inflációnak a kormány

Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Már 20 intézkedésről döntött annak érdekében, hogy letörje és év végig egy számjegyűre csökkentse a drágulás mértékét. Ezen intézkedések részeként többek közt bevezette a kamatstopot, az élelmiszerár-stopot és megvédte a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig.

"A szankciós infláció elleni vakcina működik, a kormányzati várakozásnak megfelelően januárban már tetőzött a mértéke, azt követően pedig megindult a csökkenés" - áll a közleményben.

Annak érdekében, hogy az infláció csökkenésének folyamata minél erőteljesebb, minél jelentősebb lehessen, minden lehetséges eszközt meg kell ragadni. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal a kormányzattal közösen - nemzetközi példák alapján - online árfigyelő rendszert hoz létre, amely hozzájárul a piaci verseny fokozásához, és megakadályozza a túlárazást.

A közlemény szerint megállapították, hogy a jelenleg is zajló, többek közt a hatósági árszabályozás alá eső termékek kínálatát érintő fogyasztóvédelmi ellenőrzések mellett - amelyek a húsvét közeledtével különösen fontosak - új, a fogyasztók érdekeit szolgáló intézkedések kialakítása szükséges, amelyek hozzájárulnak a transzparencia és a piaci verseny további növeléséhez.

Ennek érdekében olyan fogyasztóvédelmi adatbázis jön létre, amely célzottan figyeli a termékek árváltozását és segíti a fogyasztókat abban, hogy a legolcsóbb terméket vásárolhassák meg. A lakosság, a vásárlók helyzetbe hozásával, a tudatos döntések ösztönzésével, a versenyhelyet fokozásával megállítható a túlárazás, így tovább csökkenthető az infláció.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo