Új csillaga van az autógyártásnak, a Porschét is megelőzi

A legjobb és legrosszabb autók a márkahűség szempontjából. Hányan vennék meg ugyanazt a márkát a Consumer Reports elégedettségi felmérése szerint. Több mint 330 000 járműtulajdonos válaszolt.

Az első helyen egy amerikai startup márkája végzett a Rivian. Ez a cég egy 2009-ben alapított amerikai elektromos járműgyártó. A márka tulajdonosainak 86 százaléka mondta, hogy újra tőlük vásárolna. Érdekes, hogy a márka rabjai annyira ragaszkodnak gépkocsijaikhoz, hogy a többszöri visszahívás ellenére sem váltanának más típusra.

A legkevésbé lojális vásárlói a japán Infiniti márkának vannak. Ezzel teljesen borul a papírforma, hiszen a közvélekedés szerint a japán autók a legjobbak, míg az amerikaiak a legrosszabbak.

A sorvégén a Nissan luxusmárkája, az Infiniti található, a tulajdonosok mindössze 43 százaléka mondta azt, hogy a következő autójukat is ettől a márkától választaná

Az Infiniti márkakereskedések tisztában vannak a riasztó tendenciával, ennek okát pedig abban látják, hogy képtelenek voltak megújulni. Egy nemrégiben adott interjúban Steve Lapin, az Infiniti Nemzeti Kereskedői Tanácsadó Testületének elnöke azt mondta: „A termék a király. Az Infinitinek jelenleg nincsenek megfelelő termékei a piaci versenyhez.”

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo