Türelmetlenül várják a nyitás pillanatát a szállodák

Folyamatosan gyűlnek a foglalások a hazai szállodákban, a SZÉP kártyák is tömve vannak, így rohamra számítanak a belföldi turizmusban.

Nem véletlen, hogy az új nemzeti konzultációban az Orbán-kormány arra is kíváncsi, egyetértenek-e az emberek azzal, hogy az első lépések között újra kell indítani a szállodákat is, amint a járványügyi helyzet engedi. Laptársunk, az mfor.hu által megkérdezett szállodák alig várják, hogy az átoltottsági arány elérje azt a szintet, hogy a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan fel lehessen oldani.

Valóban élénkült az érdeklődés mind a közelgő ünnepekre (Húsvét és Pünkösd), illetve a nyárra is – mondta az mfor.hu-nak Müller-Pápai Zsuzsa. A hévízi NaturMed Hotel Carbona vezérigazgatója hozzátette: a szállodát folyamatosan készítik fel a vendégek fogadására, de a tényleges újranyitáshoz a bejelentést követően 2-3 hét kell, ennyi idő alatt tudják teljesen felkészíteni, a szükséges árukészleteket feltölteni, a medencék vizeiből szükséges vízminta vizsgálatokat elvégeztetni, a szobákat a vendégérkezésre felkészíteni.

(Fotó: Pixabay)

Legnagyobb nehézség mindenki számára, hogy nem tudjuk, mikor várható az utazási korlátozás feloldása, nehezen tervezhetők a napok, leginkább az alkalmazkodási képességünk fejlődött az utóbbi időben. Őszintén reméljük, hogy a korlátozások feloldásának bejelentése minimum 2 héttel korábban megjelenik, főként a fürdők, azok számára, akik a hotelben spa szolgáltatásokat kínálnak, ennyi időre van szükség, hogy vendégfogadásra alkalmassá tegyék a helyet, megfelelő vízminőséggel és szolgáltatásokkal - válaszolta a lapnak Juszkó Anita, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ vezetője.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is úgy látja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján, hogy napról napra nő a foglalások száma az ország szálláshelyein. A foglalások azt mutatják, hogy a legnépszerűbb időszak a közelgő húsvéti szünet, de az elmúlt hetekben elkezdődött a májusi és a nyári előfoglalási hullám is, ezekre a hónapokra a szállásadók egyre több foglalást rögzítenek.

Elsőként a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetség kezdett el lobbizni a kormánynál annak érdekében, hogy a beoltott utazók, illetve azok, akik felgyógyultak a Covid-betegségből, járhassanak szállodába.

Lenne honnan talpra állni, hiszen a KSH adatai szerint 2020-ban a vendégéjszakák száma 57,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A külföldi vendégek száma 78,3 százalékkal, a belföldieké 42,4 százalékkal esett vissza és 76,6, illetve 38,9 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el – írta az mfor.hu.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo