Trump fizethet

A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez.

A volt elnök ügyében eljáró New York-i esküdtszék szerint E. Jean Carroll újságírót 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állítások miatt kompenzációként, valamint 65 millió dollár büntető kártérítésként.

E. Jean Carroll - aki egy ismert lap korábbi újságírója - amiatt indított rágalmazási pert, hogy 2019-ben Donald Trump még elnökként azt mondta: a nő hazudik, amikor azt állítja, hogy 1996-ban megerőszakolta. Donald Trump azt is hozzáfűzte, hogy Carroll politikai okokból és saját könyvének népszerűsítése érdekében tette az állítást.

Kártérítésre kötelezték a rágalmazási ügyben (Fotó: Depositphotos)
Kártérítésre kötelezték a rágalmazási ügyben (Fotó: Depositphotos)

A szexuális erőszak ügyében egy New York-i bíróság tavaly azt állapította meg, hogy Donald Trump nem követett el nemi erőszakot, ugyanakkor zaklatás miatt 5 millió dollárt ítélt meg a nő számára.

A rágalmazási perben Lewis A. Kaplan bíró már tavaly megállapította Donald Trump felelősségét, a mostani tárgyalássorozat arról volt hivatott dönteni, hogy milyen mértékű kártérítés illeti meg E. Jean Carrollt.

Donald Trump a 83 milliós kártérítésről szóló döntés után közölte, hogy fellebbez. A közösségi médiaoldalán közzétett üzenetben jelezte, egyáltalán nem ért egyet a döntéssel, és azt írta, hogy az ellene folyó, "Joe Biden által elrendelt boszorkányüldözésről" van szó.

Álláspontja szerint a szólásszabadságról szóló első alkotmánykiegészítésből fakadó jogoktól teljes mértékben megfosztották.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo