Tovább dagad Novák Katalin kegyelmi ügye

Az LMP felszólítja a kormányt: haladéktalanul tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az állami kitüntetések visszavonhatók legyenek a meghatározott szándékos bűncselekményért elítéltek esetében - jelentette ki az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője.

Hohn Krisztina azt mondta, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért elítélt bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának példája mutatja, miért kell lehetővé tenni a visszavonást az elismerésre méltatlanná vált személyek esetében.

A jogszabály csak az elismerés adományozásának a módját írja elő, de nem szól a visszavonás lehetőségéről - közölte.   

"Jogos társadalmi felháborodást váltott ki Novák Katalin kegyelmi ügye, amelynek meg is lett a következménye" - mondta az ellenzéki párt politikusa.

Hozzátette: az is jogos felháborodást vált ki, amikor olyan személy birtokol állami kitüntetést, akt jogerősen elítéltek. Ez rossz fényt vet azokra a becsületes emberekre is, akik szintén állami kitüntetésben részesültek - emelte ki.

(MTI)
 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo