Törökországban már "csak" 64 százalék az infláció

A második egymást követő hónapban enyhült az infláció éves és havi összevetésben decemberben.

A török statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy a decemberi infláció 64,27 százalék volt, a novemberi 84,39 százalék után kilenc hónapja a legalacsonyabb éves összevetésben. Az októberi infláció még 85,51 százalék volt, a legmagasabb az elmúlt 25 évben.

25 éves csúcson (Fotó: Depositphotos)
25 éves csúcson (Fotó: Depositphotos)

Decemberben a nyersanyagárak csökkenése, a líra stabilizálódása és az előző év azonos hónapjának magas bázisa miatt mérséklődött az infláció, ami azonban így is a legmagasabbak között volt a világon.

A Reuters által megkérdezett elemzők 66,8 százalékos decemberi török inflációval számoltak. A szakértők szerint ugyan látványosan fékeződött a fogyasztói árnövekedés egyetlen hónap alatt, szerintük az év végén még mindig igen magas, 43,2 százalék lesz az infláció. Hivatalos kormányzati várakozásokban 24,9 százalék infláció szerepel ez év decemberére.

Tavaly decemberben a fogyasztói árak 1,2 százalékkal emelkedtek novemberhez képest, amikor nagyobb, 2,9 százalékos növekedést mértek.

A török jegybank 9 százalékon tartotta irányadó kamatát a legutóbbi, december végi ülésén, lezárva egy négy hónapos, 500 bázispontos kamatcsökkentési ciklust. Elemzők szerint a politikai nyomás, az infláció mérséklődése és a lassuló gazdasági növekedés arra késztetheti a jegybankot, hogy a következő hónapokban tovább csökkentse az alapkamatot.

(MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo