Tojáseső várható húsvétkor

Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnepkörhöz tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.

Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője elmondta: „A takarmányköltségek kedvező alakulása miatt a termelés költségszintje tavalyhoz képest jelentősen mérséklődött, ami a fogyasztói árakban is megjelenik. Mindez azt jelenti, hogy az ünnepek környékén 60 forintos átlagárra számíthatunk, ami harmadával alacsonyabb az előző év húsvétjának környékén tapasztalt szintnél.”

Majdnem minden napra jut egy tojás (Fotó: Pixabay)
Majdnem minden napra jut egy tojás (Fotó: Pixabay)

Az ünnepet jellemző szezonális keresletnövekedés ellenére idén sem várhatók ellátási problémák, a hazai tojástermelők ekkor is folyamatosan képesek kielégíteni az igények jelentős részét. A hazai önellátottsági szint eléri a 80 százalékot, amit csúcsidőszakokban a kereskedelem importból egészít ki. Helyi szinten azonban nem zárhatók ki napi szintű hiányok, így aki biztosra szeretne menni, már most megvásárolhatja a húsvétra tervezett mennyiséget. A hatóságilag szabályozott módon 28 napos szavatossággal rendelkező tojás esetében ugyanis a készletek előre beszerzése – megfelelő tárolási körülmények mellett – nem jár minőségi kockázattal.

A fogyasztók hagyományosan a barna héjú tojásokat részesítik előnyben, ugyanakkor a szakember hangsúlyozta, hogy a hazai kínálatban megjelenő fehér és barna héjú tojások között a beltartalmi értékeket tekintve semmilyen különbség nincsen.

A KSH adatai szerint Magyarországon 2022-ben 2,5 milliárd darab tojást termeltek, 5,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 242 darab volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző öt év fogyasztási szintjével.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo